Pesti Srácok

Illés Boglárka: a kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén

null

Az utóbbi évek válságai megmutatták, hogy az önellátásnak rendkívüli fontossága van, különösképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért a kormány továbbra is kiemelten támogatja ezt a szektort – közölte Illés Boglárka külügyi államtitkár csütörtökön, Budapesten.

Az államtitkár a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég új üzemet hoz létre a pátyi telephelyén, a csaknem 1,8 milliárd forint értékű projektet pedig az állam 620 millió forinttal támogatja, így elősegítve tizenöt új munkahely létrejöttét. A fejlesztésnek egy napelemrendszer telepítése is részét képezi a villamosenergia-szükségletek részleges ellátása céljából.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek válságai is demonstrálták, hogy az önellátásnak kiemelt fontossága van, különösen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért igen fontos jelentősen támogatni ezeket a szektorokat, akár saját gazdasági súlyukon felül is. Kitért ennek kapcsán a világban tapasztalható népességrobbanásra is, rámutatva, hogy percenként 140 fővel gyarapszik a globális lakosságszám.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

– folytatta.

– tette hozzá. Illés Boglárka tudatta, hogy az élelmiszeripari ágazatban ma 150 ezer ember dolgozik Magyarországon, és reményét fejezte ki, hogy ez a szám tovább fog gyarapodni.

– vélekedett. Leszögezte, hogy a kormány szövetséget kötött és kíván is még kötni azokkal a szereplőkkel, akik a legnehezebb időkben is vállalták, hogy innovatív elképzelések mentén, a munkahelyek megőrzésével további fejlesztéseket valósítanak meg. Aláhúzta, hogy az elmúlt időszakban 72 beruházást hajtottak végre az érintett vállalatok mintegy ezer milliárd forint értékben, több mint nyolcezer új munkahelyet teremtve. Tájékoztatása szerint a szektor éves termelési értéke 2020-ban 3800 milliárd forint volt, 2023-ra pedig 6500 milliárd forintra nőtt. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkár közölte, hogy a magyar családi tulajdonban lévő Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. ezzel a fejlesztéssel a nemzetközi piacra is ki szeretne lépni.

– fogalmazott. Végezetül kijelentette, hogy a magyar gazdasági sikereket és ellenállóképességet már a nemzetközi hitelminősítők is "kénytelenek pozitívan elismerni", amit jól mutat, hogy a Standard & Poor's április végén megerősítette hazánk besorolását.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.