Pesti Srácok

A Fidelitas szerint nem siratni kell Castrót, hanem emlékezni a kommunizmus áldozataira

A Fidelitas szerint nem siratni kell Castrót, hanem emlékezni a kommunizmus áldozataira

Tiltakozik a Fidelitas a Fidel Castro halála után kibontakozó részvétnyilvánítási hullám miatt. A szervezet bicskanyitogatónak tartja a „progresszív európai körök” részéről tapasztalható „felmentő, szirupos nosztalgiát”.

A Fidesz ifjúsági szervezete közleményében kiemelte, hogy az amerikai Kongresszus által 1993-ban létrehozott Kommunizmus Áldozatainak Emlékezete Alapítvány 73 ezer embert tart nyilván, akik Castro rezsimjének áldozatai. Mint írták, ma is több ezren ülnek börtönben, mert véleményt mertek nyilvánítani a kommunista Kubában.

PestiSracok facebook image

– áll a szervezet közleményében.

A Fidelitas felszólított minden, magát demokratikusnak tartó közszereplőt, sajtómunkást vagy pusztán jóérzésű embert, hogy tartsa tiszteletben a több tízezer ártatlan áldozat emlékét és hozzátartozóik érzéseit, és tartózkodjon a részvétnyilvánítástól. A szervezet szerint Castro halálának napját inkább a demokráciát erősítő mementók között kellene számon tartani.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.