Pesti Srácok

Fidesz-frakció a Pegasus-ügyről: A baloldali politikusok túl sok filmet néznek

Fidesz-frakció a Pegasus-ügyről: A baloldali politikusok túl sok filmet néznek

A baloldali politikusok túl sok filmet néznek és megalapozatlan hírek alapján, politikai hangulatkeltésből hívták össze a nemzetbiztonsági bizottság ülését – közölte az ATV Híradójával a Fidesz-frakció sajtóosztálya. Levelükben megerősítették, hogy a kormánypárti képviselők biztosan nem vesznek részt a testület holnapi ülésén, amelyen a lehallgatási botrány lenne a fő téma. A Pegasus-ügy miatt holnap estére tüntetést hirdetett a Momentum, a megmozduláshoz pedig több ellenzéki párt, például a DK és az LMP is csatlakozott.

Az LMP még bízik abban, hogy a négy kormánypárti – három fideszes és egy KDNP-s – képviselő is elmegy a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ahol a tervek szerint az izraeli kémszoftverről kérdeznék a belügyminisztert. Pintér Sándor korábban azt mondta, hogy nagyon szívesen megválaszolja az ezzel kapcsolatos kérdéseket, zárt ülésen. A belügyminiszter még a hét elején újságírói kérdésre válaszolva valóban utalt arra, hogy a kémszoftverrel kapcsolatban csak a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén hajlandó válaszokat adni. A Fidesz-frakció az ATV-nek küldött válasza szerint azonban erre aligha lesz lehetősége, hiszen levelükben megerősítették: a kormánypárti képviselők nem mennek el az ülésre, így határozatképtelen lesz a testület.

– tette hozzá a Fidesz-frakció. A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, Stummer János szerint a képviselők távolmaradásukkal beismerik, hogy a kormánynak köze van a lehallgatásokhoz. Nemcsak Halász János, hanem a miniszterek és a miniszterelnök is csak lebegtetett ezzel az üggyel kapcsolatban – közölte Stummer. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság korábbi elnöke szerint a kormánypárti képviselőkkel ez ügyrendi vitába fog torkollani. Valahol ennek az egész ügynek a feloldása a 22-es országgyűlési választás – fogalmazott Molnár. Közben a Pegasus-ügy miatt tüntetést szervez a Momentum, hétfőn estére, a Terror Háza elé, amihez már több ellenzéki párt, így a Demokratikus Koalíció és az LMP is csatlakozott.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.