Pesti Srácok

Fidesz: Gyurcsányéknak színt kell vallaniuk a DK ipari mennyiségű áramlopási ügyéről

Fidesz: Gyurcsányéknak színt kell vallaniuk a DK ipari mennyiségű áramlopási ügyéről

A Fidesz felszólítja a Demokratikus Koalíciót, hogy valljon színt az erzsébetvárosi áramlopási üggyel kapcsolatban: ki tudott a bűncselekményről és hová ment az így szerzett pénz – vetette fel Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője keddi sajtótájékoztatóján, aki újságírói kérdésre a DK piszkos ügyei mellett arról is beszélt, hogy a Fidesz büdös bunkónak, a KDNP pedig pszichopatának tartja Jakab Péter.

Halász János elmondta: a napokban kiderült, hogy a DK-s vezetésű erzsébetvárosi önkormányzatnál igen súlyos bűncselekmény történhetett, a kerület DK-s frakcióvezetője ugyanis, aki egyúttal programozó matematikus, illegálisan az önkormányzat hálózatára kötött egy kriptovalutát bányászó számítógépet.

Ipari mennyiségben lopták az áramot

Hozzátette: a DK-s politikus ezzel valószínűleg nagy pénzeket keresett, és mindezt úgy tette, hogy "ipari mennyiségben" lopta az áramot az önkormányzattól, egyúttal pedig kiszolgáltatta az önkormányzat informatikai hálózatát a nemzetközi internetes bűnözésnek is. Halász János szerint az ügy nagyon sok kérdést felvet, hiszen az illegális és nem szokványos számítógépet nagyon sokan láthatták nap mint nap, többek között a DK helyi polgármestere, Niedermüller Péter és a DK helyi országgyűlési képviselője, Oláh Lajos is, akik rendszeresen megfordultak a szóban forgó irodában.

PestiSracok facebook image

Megkerülhetetlen a DK felelőssége

– hangoztatta a szóvivő.

– sorolta a kérdéseket, amelyekre választ várnak a DK-tól. Kérdésre válaszolva úgy értékelt: az ügyben megkerülhetetlen a DK felelőssége.

Jakab bunkó és pszichopata a Fidesz-KDNP szerint

A szóvivőt arról is kérdezték, hogy a Fidesz egyetért-e Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének kijelentésével, miszerint a parlamentben három képviselő – a független Hadházy Ákos, a párbeszédes Tordai Bence és a jobbikos Jakab Péter – pszichopata.

– kommentált. Hozzátette: Jakab Péter kapcsán korábban már Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is véleményt mondott, amikor a jobbikos politikus viselkedését "büdös bunkónak" nevezte.

– mondta Halász János.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.