Pesti Srácok

Fidesz: Választási csalást készített elő a baloldal Győrben

Fidesz: Választási csalást készített elő a baloldal Győrben

Emberek fenyegetésével és megtévesztésével választási csalást készített elő a január 26-ai időközi választásra a Pollreisz Balázs polgármester-jelöltet támogató DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP – jelentette be a Fidesz városi szervezetének alelnöke szombaton, a megyeszékhelyen.

Fekete Dávid, aki a város alpolgármestere is, a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban azt mondják, "őket régebben arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a választásokon és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna".

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– közölte. A politikus hozzátette: a videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat, ezáltal az eredményeket. A közeljövőben feljelentést tesznek az ügyben – jelentette ki. Elmondta azt is, hogy eddig egy tucat ember jelentkezett a Fidesznél, hogy szerepel ilyen videókban, és nyilatkozatot arról, kik, hol, mikor és milyen módon készítették elő a bűncselekményt és hogyan hajtották végre.

– fogalmazott.

– hangoztatta. Hozzátette: a Fidesz győri szervezete felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy "fejezzék be a választási csalásokat, a szerencsétlen emberek kihasználását és felhasználását". Az ellenzék módszereit elutasítják, továbbra is a győriekkel közösen szeretnék építeni a várost – mondta. Kitért arra is, hogy a január 26-ai választás sorsdöntő lesz a város életében, mert a tét az, hogy folytatódhat-e "az elmúlt évek nyugodt városépítő munkája a kormánnyal közösen", jelöltjük, Dézsi Csaba András irányításával, vagy "örökös háborúskodás" költözik a megyeszékhelyre.

Győrben január 26-án azért tartanak időközi választást, mert az október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-ával lemondott tisztéről.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.