Az Index szerint több százmillió forintért rendelt filmeket, multimédiás projekteket és élményutakat a milánói expo keretében Szőcs Géza kormánybiztos. A portál szerint a produkciók sehol nem láthatók, mindössze a kifizetéseknek van nyomuk. Az újságírók azt is nehezményezik, hogy az ominózus tételek kimaradtak a közérdekű adatigénylésükre küldött válaszból. Ugyanakkor a cikkből kiderül az is, hogy a vitatott tételek a minisztérium internetes “üvegzsebében” mindvégig megtalálhatóak voltak. Az Együtt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az ügyben.
Az egyik megbízott vállalkozás a Focus Media Center Kft. volt, aki a „2015. évi Milánói Világkiállításra a lombard–magyar, illetve a milánói–magyar kapcsolatokról szóló 16 darab filmalkotás elkészítése” címén kapott 59 630 000 forintot. A cég vezetője az Index kérdésére elmondta, hogy a filmeket leforgatta: egy dokumentumfilm-sorozat készült, amelyben szakértők a lombard–magyar kapcsolatokról értekeznek. A filmek bemutatására azért nem került sor, mert az olaszok elnapolták azt az eseményt, ahol a filmeket vetítették volna – magyarázta meg Szőcs Géza.
8 millió forint támogatásban részesült a B.O.A. Kereskedelmi, Számítástechnikai és Szolgáltató Kft., aki a multimédiás élményutak fejlesztését vállalta, ám ennek a produkciónak sincs nyoma a pavilonban. Szőcs Géza kormánybiztos ezt azzal indokolta: a szereplők mind próbálják a saját érdekeiket érvényesíteni, és emiatt ez a program háttérbe szorult.
Fellegi Tamás egykori fejlesztési miniszter cége, az Euroatlantic Solutions több megbízást is kapott a világkiállítás kapcsán. 23,9 millió forintért vállalta Magyarország honlapjának és arculatának megtervezését, a projektindító sajtótájékoztató megszervezését és a világkiállítással kapcsolatos olasz online sajtófigyelés elvégzését. A cég további 790 millió forintért más munkát is végzett a magyar pavilonban.
További 69,9 millió forintról tesz említést a cikk, amelyet dokumentumfilmek és portréfilmek készítésére biztosított a az Országos Széchényi Könyvtár, illetve 2,4 millió forintról, amelyet egy szerződés aláírási ceremónián való fellépésért kapott vélhetően a zongorista,
Az Együtt az Indexre hivatkozva közleményében azt írta, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az ügyben.
Forrás: Világgazdaság Online; fotó: nol.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS