„Elég öntörvényű vagyok” - Beszélgetés Nagy Zsolttal filmről, színházról, muzsikáról és családról

Nagy Zsolt fáradhatatlan. Az Örkény Színházban nemrég bemutatott Apátlanok után Szász Jánossal forgat. Tavasszal Schilling Árpádot kíséri Bécsbe, ahol egy készülő osztrák előadásban vesz részt. A szíművészt inspirációról, hétköznapokról, családról kérdeztük.

CSETE BORBÁLA - 061.hu

Csodás bajszod, említetted, egy film apropóján növeszted..
Sóhajok hídja munkacímen készül Szász János filmje, a múlt héten kezdtem el, március végéig tart a forgatás. Egy megtörtént bűneset az alapja, a főhős Léderer Gusztáv főhadnagy a Prónay-különítmény tagja. Úsztató volt a ragadványneve; akasztott, majd a hullákat a Lajtába dobta. A film a húszas években játszódik, és különböző okokból, a társadalom peremére sodródott emberekről szól. A kocsmáros és vágóhíd-tulajdonost Hegedűs D. Géza alakítja, aki látszólag tehetős, ám ugyanúgy a posztháborús állapotok erkölcsi vesztese. Gryllus Dorka pedig Mária, egy reményvesztett prosti, aki egyik függésből kerül a másikba.

A rosszfiú karakterek találtak meg eddig is...
Én még nem játszottam rosszfiút igazából. Az új élet figurája a prostitúcióból él, de vannak pozitív vonásai, a Zuhanórepülés hőse egy fiatal srác, aki kábítószer kereskedő, de ezek nem olyan velejükig rossz emberek, mint ahogy én Léderer Gusztávot látom. Ez lesz az első olyan szerepem, hogy én nem találok jót benne.

És amikor megmenti a lány életét?
Azt gondolom, hogy ezt is kiszúrásból teszi, ha nekem nem sikerült, nehogy már neked összejöjjön-alapon, továbbrángatja az életbe. Nagyon nehéz volt számomra figura a gondolkodását, motivációt megtalálni, majd rájönni, hogy ez tényleg egy rossz ember. Hogy vannak rossz emberek.

A színház mellett gyakran találnak rád filmszerepek.
A színház az origó, minden más innen nőtt ki. Az egész filmes karrierem Párizsban kezdődött el, amit a Krétakör ottani Woyczek bemutatójának köszönhetek. Az egyik előadása után szólt Gáspár Máté, hogy egy francia filmes keres, én egyáltalán nem vettem komolyan, lezuhanyoztam, elidőztem, majd meglepődve láttam, egy konkrét stáb vár rám: a producer, a rendező, mindenki. Noha másik szereplővel képzelték el a filmet, a látottak megerősítették, hogy velem kell forgatniuk. Őrületnek tűnt az egész. Franciául, bolgárul beszéltem a filmben, bár nem igazán szövegközpontú volt a szerep. Nagyon expresszív lett a film, életem első filmes munkája Phillip Grandrieu rendezővel, a La Vie Nouvelle.

Aztán Berlinben Shooting Star lettél. Ez mit hozott?
Ezek ajándékok, amikre nem számít az ember. Csinálod a munkád, és közben, de még utána sem azt várod, hogy milyen pályát fut be, nincs ilyen elvárás. Nem igazán tudtam, mit kezdjek a Shooting Star-sággal, ráadásul egyedül is hagytak a szituációban, tapasztalatlan voltam, fogalmam sem volt, miről szólhat az egész. Ma már jobban odafigyelnék a kapcsolatépítésre. Ha lett volna akkor egy tanácsadóm, aki fogja a kezem, és azt mondja, erre, akkor akár más kifutása is lehetett volna, ma sincs ilyen szereplő mellettem – viszont én magam már sokkal tudatosabban állok bele helyzetekbe.

Hogyan tudod megosztani az energiáid a különböző színházi feladatok között?
Az Örkény az anyaszínházam, emellett vannak az alternatív társulatok – nagyon fontosak nekem. A Kolhaas, A pitbull cselekedetei, korábban a Negyedik kapu mind fontos előadások.

Kevesebbet akartál dolgozni a legkisebb fiad születése után...
Inkább jövőre valósulhat ez meg, most az anyukája, Kata viszi a családot, fantasztikus, ahogy támogat. Áprilisban Bécsbe, a Burgtheaterbe megyek játszani Schilling Árpáddal. A menekült-tematikából készül előadás. Ez lesz az évad negyedik premiere, az Örkényben játszott Mohácsi-féle operett, a Köd utánam, A hét szamuráj és az Apátlanok után. Most nagyon el vagyok foglalva, jövőre többet szeretnék otthon lenni a gyerek miatt, most egzisztenciálisan megtehetem.

Az Örkénybe hogy vezetett az utad?
A szellemiség változásával nem volt tovább helyem a Nemzeti Színházban. Az Örkény Színházban, még szabadúszóként, az első munkám A Meggyeskert volt, Zsótér Sándor rendezésében. A Terápia című sorozat akkor forgott párhuzamosan, együtt játszottunk benne Mácsai Pállal, engem izgatott az a társulat, a munka, ami ott zajlik, ő pedig csábított tagnak. Az is egy fontos fegyvertény volt mellette, hogy Pali hagy az alternatív szcénában is mozogni. Persze, függetlenként nem lehet megélni, az alternatív színház nem a pénzről szól.

Vannak most filmes terveid?
Én abban hiszek, ami Jack Kerouac és társai igazsága is volt, hogy az „úton levés a fontos”, amiben benne vagyok, azt élem meg maximálisan. Márpedig én most Léderer vagyok, filmezek egy zseniális stábbal és csak ezt látom, ami március végéig tart.

Jól választottál szakmát?
Majd a végén kérdezd! (nevet)

Esetleg rendezni is fogsz?
Sok tervem van, amiknek még érniük kell, és bátorságot is kell gyűjtenem, de egész biztos fogok rendezni. Most jól vagyok, nincsenek illúzióim a dolgok folytonos változását illetően. Sok helyen megfordultam már, és nagyon sokféle emberrel dolgoztam. Kíváncsian várom a folytatást.

Mi az Örkény Színház általad is vállalt üzenete?
Nagyon bátor, kereső színház, a jelen kérdéseit feszegeti. Például a most bemutatott Apátlanok egy családtörténet a nyolcvanas évektől napjainkig. Az üzenet a kapcsolatkeresés. Hogyan tudunk közösen gondolkodni, hogyan tudjuk motiválni egymást.

És újabb kapuk nyíltak számodra a kortárs képzőművészet felé…
A szüleimtől mindent megkaptam ahhoz, hogy tisztességes munkás ember legyek, de engem sokkal jobban csábított a színház. Mellesleg apámék elértek a céljukat, hiszen rengeteget dolgozom. Mostanában nagy hatással volt rám Borsos János és Lőrinc Lilla kiállítása a Kartonban, vagy egy nyolcadik kerületi kocsmában a Lopunk punk koncertje. Bánkúti András, Stalter György, Roger Ballen; mindez átszűrődik a munkámba – ahogy ők tekintenek arra, milyen a nő, a férfi, a társadalom, ahol élünk.