Az Európai Unió tagállamainak nem sikerült megegyezésre jutniuk Albánia és Észak-Macedónia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről – közölte Tytti Tuppurainen, az unió soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős minisztere Luxembourgban, az általános európai ügyekkel foglalkozó tanács keddi üléséről tartott esti sajtótájékoztatóján.
A finn politikus tájékoztatása szerint a döntést illetően nem volt egyetértés a tagállamok között, bár “túlnyomó többségük” támogatta a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Hozzátette: egyetlen ország képviselője sem mondott egyértelmű nemet a bővítésre. Megjegyezte ugyanakkor: Franciaország a 2018 júniusában rögzített kritériumoknak való megfelelést kéri a jelöltektől.
Az Albániával és Észak-Macedóniával tervezett csatlakozási tárgyalások megkezdésének kérdése az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozója témái közé került
– közölte Tuppurainen.
Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos a sajtótájékoztatón elmondta: a bővítés ügye a csatlakozni kívánó országok érdemein alapul, ők pedig teljesítették az unió által támasztott feltételeket.
Az EU-nak ez esetben teljesíteni kell ígéretét, ezt azonban nem teljesítette, ezért “a találkozó nem tartozik Európai dicsőséges pillanatai közé”
– fogalmazott.
Nem kétséges, hogy egy további halasztás rontja az unió hitelességét a Nyugat-Balkánon, és azon törekvésének sikerét, hogy erősebb globális szereplővé váljon a térségben
– tette hozzá. Az osztrák biztos reményét fejezte ki, hogy az EU-s tagországok vezetői “orvosolják” a helyzetet azáltal, hogy úgy Szkopjének, mint Tiranának zöld jelzést adnak még ezen a héten.
Michael Roth német európai ügyekért felelős államtitkár úgy nyilatkozott: nagyon csalódott, amiért az unió nem tarja be azon vállalását, amelyet már olyan sokszor megígért. A német politikus aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a halasztás “politikai vákuumot” okozhat a térségben, amelyet más nagyhatalmak tölthetnek majd ki.
Magyar Leventének, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának napközben adott nyilatkozata szerint tragédiával ér fel az Európai Unió Tanácsának döntése, amellyel az unió végleg elvesztette, “porig rombolta” hitelességét a két ország szemében. Kiemelte: minden eszközzel kézzelfogható közelségbe kell hozni Albánia és Észak-Macedónia uniós tagságát, elkerülendő egy esetleges éles konfliktus kialakulását.
A tárgyalások részleteit ismerő források szerint Franciaország hevesen ellenállt annak, hogy megkezdjék Észak-Macedóniával a csatlakozási tárgyalásokat. Párizs úgy vélekedett: a tárgyalások megkezdése előtt az országnak még számos reformot kell végre hajtania. Mint közölték, a csatlakozási tárgyalások megkezdését támogató országok szerint “a franciák a tűzzel játszanak”, ugyanis a halasztás veszélyeztetheti a régió stabilitását. Diplomaták szerint az ország számos reformot végrehajtott már az EU kérése alapján, ideértve Macedónia nevének megváltoztatását annak érdekében, hogy hosszú vitának vessen véget a szomszédos Görögországgal.
Reméljük, hogy Franciaország végül, egyetértve az európai törekvésekkel, csatlakozik csatlakozást támogatókhoz Észak-Macedónia ügyében. A tét az EU bővítési politikájának és a Balkán európai perspektívájának megmentése
– fogalmazott Michael Roth.
Az Albániáról folytatott vitán Franciaországon kívül más országok, köztük Hollandia és Dánia is szkeptikusnak mutatkozott az ország belpolitikai instabilitása, a szervezett bűnözés és bizonyos reformok elmulasztása miatt.
Tytti Tuppurainen a találkozót követően tartott sajtóértekezletén beszámolt arról is, hogy Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója tájékoztatta a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) után az unióban maradó tagországok képviselőit a tárgyalások állásáról. Elmondása szerint Brüsszel és London között intenzív tárgyalások folynak a kilépési megállapodásról, az Európai Tanács csütörtökön kezdődő, kétnapos csúcstalálkozóján tervezett elfogadása érdekében. Tájékoztatás szerint az uniós főtárgyaló véleménye szerint a megegyezés nagyon nehéz, de még mindig lehetséges a csúcstalálkozót megelőzően. Mint közölte, a szöveget illetően a miniszterek az EU álláspontjának néhány alapvető elemére emlékeztettek, ideértve többek között az egységes piac védelmét, a polgárok jogait, valamint az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodás tiszteletben tartását. A miniszterek az EU egységét hangsúlyozták, és reményüket fejezték ki az elhúzódó egyeztetések befejezését illetően.
Teljes bizalmukat és támogatásukat fejeztek ki a főtárgyalóval, valamint kifejezték reményüket, hogy Brüsszel és London rendezett megoldást talál a kilépési dokumentumot illetően
– tette hozzá a finn politikus.
Információk szerint Michel Barnier kedd éjfélig szabott határidőt Boris Johnson brit miniszterelnöknek, hogy javaslatokkal álljon elő az ír-északír határ ellenőrzésére vonatkozóan, a brit kiválással ugyanis az Ír-szigeten, Észak-Írország és az Ír Köztársaság között húzódna majd az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi határa.
Forrás: MTI; Fotó: suomenuutiset.fi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS