Pesti Srácok

Fodor Gábor: semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban

Fodor Gábor: semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban

Azt hiszem, az óvodában korai lenne még a szexuális felvilágosítás. Véleményem szerint ezzel a kérdéssel az általános iskola felsőbb osztályaiban, és a középiskolában kell foglalkozni – jelentette ki Fodor Gábor, a Horn-kormány művelődési és közoktatási minisztere a Mediaworks Hírcentrumának (MWH). Az oktatási tárca egykori vezetőjét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje arról beszélt egy minapi interjúban: kormányra kerülve sem lenne kifogása az ellen, hogy transznemű emberek akár az óvodákban is felvilágosító előadásokat tartsanak.

Fodor Gábor úgy vélte, a végső szót a különböző szakembereknek – például pszichológusoknak – kell kimondaniuk azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek szexuális felvilágosítása mikor és milyen formában történjen. Szavai szerint ennek során a különböző civil szervezetek bevonása is kívánatos lehet, amennyiben az adott középiskola és a szülők is egyetértenek ebben. Az SZDSZ egykori elnöke felidézte, hogy a minisztersége alatt elfogadott Nemzeti alaptanterv tartalmi vitáiban is felmerült a szexuális felvilágosítás szükségessége, ám nem genderkérdésként, hanem hagyományos keretekben.

– fejtette ki az egykori politikus. Fodor Gábor arra is kitért: hibának tartja, hogy a gyermekvédelmi törvényben a pedofíliával kapcsolatos törvénymódosítás mellett szerepelnek a homoszexualitásra vonatkozó passzusok is.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az oktatási tárca egykori vezetője.

Hoffmann Rózsa: az NGO-knak nincs helyük a közoktatási intézményekben

– ezt már Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori oktatásért felelős államtitkára jelentette ki az MWH-nak. A második Orbán-kormányban a köznevelésért felelős államtitkári tisztséget is betöltő politikus úgy vélte, hogy a szexuális felvilágosításra szükség van az iskolákban, de csak 14 éves kor után, amikor biológiailag és szellemileg is elég éretté válnak a gyermekek.

– fogalmazott Hoffmann Rózsa, hozzátéve: ha bárki az említett kérdésben ilyen tájékoztató foglalkozást akar tartani az iskolákban, akkor azt az igazgatónak kell engedélyeznie. S ha az igazgatónak helyén van az esze – folytatta –, és fontos neki a gyermekek fejlődése, akkor nemet mond az olyan törekvésekre, amelyek nem illeszkednek az iskola pedagógiai céljaiba és értékrendjébe. Szavai szerint a nemzetközileg egyre erősödő LMBTQ-propaganda olyan világnézetet jelenít meg, amely idegen a magyar nép többségének szellemiségétől, törekvéseitől és alkotmányától.

– nyomatékosította az egykori köznevelési államtitkár, hozzátéve: ez nem jelenti azt, hogy az ettől eltérő nézeteket nem kell elfogadni, ám azoknak nincs helye az oktatásban.

Közben a Kormányzati Tájékoztatási Központ tegnapi sajtóközleményében azt írta: azzal, hogy a baloldali pártok és szervezetek megtámadták a gyermekvédelmi népszavazásra irányuló kezdeményezést, elismerték, hogy mindannyian támogatják az LMBTQ-propaganda bejutását a magyar óvodákba és iskolákba (...), ezért a kormány még inkább kiáll a referendum mellett.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.