Pesti Srácok

Fodor: A parlamentben még a vitától is félnek a fű legalizálásának ügyében

Fodor: A parlamentben még a vitától is félnek a fű legalizálásának ügyében

Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága megakadályozta, hogy a parlament vitát folytathasson a fű legalizálásával kapcsolatban – írják a Liberálisok közleményükben. Véleményük szerint elfogadhatatlan, hogy a hatályos jogszabályok alapján a magyar állam csaknem egymillió magyar emberre bűnözőként tekint azért, mert életében legalább egyszer kipróbálta a kannabiszt, vagy annak valamely származékát.

A közleményben arról írnak, Fodor Gábor egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely az első lépés lehetett volna a dekriminalizálás irányába. A Liberálisok országgyűlési képviselőjének javaslatát azonban Kész Zoltánon kívül minden képviselő elutasította. Az Igazságügyi bizottság ülésén Fodor Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy a kannabisz hatóanyaga, a THC nem okoz függőséget, és kisebb egészségügyi kockázattal jár, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. Miközben a kannabisznak nincs olyan mennyisége, amely életveszélybe sodorná az embert, évente 30 ezer ember hal meg az alkoholhoz köthető betegségek miatt.

- hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A Liberálisok elnöke azt is elmondta, hogy a fűvel kapcsolatos legújabb kutatások cáfolják a kapudrog elméletet, amely szerint a kannabisz után könnyebben váltanak az emberek valóban veszélyes szerekre. A Magyar Liberális Párt szerint a szigorú büntetésen alapuló drogpolitika nagyobb kockázattal jár, mint a legalizálás. Magyarországon körülbelül egymillió ember füvezett már életében és a 16 éves korosztály 20 százaléka kipróbálta már a kannabiszt. Fodor szerint elfogadhatatlan, hogy egy ilyen fontos és sokakat érintő ügyben mégsem lehet értelmes vitát folytatni a magyar országgyűlésben.

Forrás: OS; fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.