Pesti Srácok

Fokozzák a terrorellenes készültséget Franciaországban a Charlie Hebdo volt szerkesztősége melletti újabb támadás után

Fokozzák a terrorellenes készültséget Franciaországban a Charlie Hebdo volt szerkesztősége melletti újabb támadás után

A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségénél pénteken történt támadás után a francia hatóságok fokozzák azoknak a helyszínek és épületeknek a védelmét, ahol az elmúlt években iszlamista szélsőségesek támadásokat hajtottak végre, illetve a zsinagógák védelmét is megerősítik – jelentette be péntek éjszaka Gérald Darmanin francia belügyminiszter.

– mondta Darmanin, és hangsúlyozta, hogy Franciaországban a terrorizmus veszélye állandó. Darmanin arra utasította a rendfenntartó szerveket, hogy erősítsék meg azoknak a "jelképes helyszíneknek" a védelmét, ahol az elmúlt években iszlamista támadások történtek. Ezeket mostantól állandó védelem alatt fogják tartani – közölte a tárcavezető. Példaként megemlítette azt a párizsi kóserboltot, ahol 2015 januárjában négy zsidó tússzal végzett egy támadó, illetve a Bataclan klubbot is, ahol ugyanannak az évnek a novemberében három dzsihadista 89 embert mészárolt le. Darmanin hozzátette, hogy a közelgő zsidó engesztelés ünnepe (jóm-kipúr) miatt a zsinagógákat is különleges védelemben részesítik.

Pénteken egy férfi – korábbi hírekkel ellentétben nem késsel, hanem hentesbárddal – megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A két sebesültet kórházba szállították, életük nincs veszélyben. A belügyminiszter szerint iszlamista terrorcselekmény történt. A feltételezett elkövetőt a támadás helyszínétől mintegy ötszáz méterre fogták el, csupa vérfolt volt a ruhája. A 18 éves, pakisztáni születésű férfi három évvel ezelőtt, még kiskorúként érkezett Franciaországba felnőtt kíséret nélkül. A belügyminisztérium szerint az illető nem állt a rendvédelmi szervek megfigyelése alatt. Egy hónapja előállították tiltott fegyverviselés miatt – csavarhúzó volt nála –, de figyelmeztetés után elengedték. Elfogtak pénteken még egy gyanúsítottat, egy 33 éves algériai származású férfit, és most vizsgálják, hogy milyen kapcsolat volt köztük. A Párizs egyik északkeleti városrészében tartott razziák során további öt embert vettek őrizetbe, akik kapcsolatban álltak a merénylővel.

PestiSracok facebook image

Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt a támadó indítéka. Azt sem tudni, hogy az esetnek van-e bármi köze a Charlie Hebdóhoz, amelynek szerkesztősége ma már titkos helyen van. Ugyanakkor jelenleg folyik Párizsban a 2015-ös támadás feltételezett segítőinek, tizennégy gyanúsítottnak a tárgyalása, péntek délután az áldozatok özvegyei tettek vallomást. Az újság ráadásul nemrégiben újra megjelentette a 2015-ös támadást kiváltó gúnyrajzait Mohamed prófétáról, amiért ismét fenyegetéseket kapott.

Forrás: MTI; Fotó: Sky News

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.