Pesti Srácok

Fölényes Fidesz-siker Budatétényben – kormánypárti lett a többség

Fölényes Fidesz-siker Budatétényben – kormánypárti lett a többség

Nagy fölénnyel győzött Csiszár Zsuzsanna, a Fidesz-KDNP jelöltje a XXII. kerületben tartott időközi választáson. Csiszár Zsuzsannával a PestiSrácok.hu készített exkluzív interjút a választások előtt, amelyben a kerület polgármesterével, Karsay Ferenccel közösen felidézték: 2009-ben Nagytétényből indult a Fidesz első kétharmadát hozó kampánya, ezért a vasárnapi választásnak szimbolikus jelentősége lehet.

Budafok-Nagytétényben a Fidesz-KDNP jelöltje, Csiszár Zsuzsanna a voksok 55 százalékát kapta meg, míg ellenfele, Nádor Iván a voksok 45 százalékát nyerte el. Így a XXII. kerületben a kormánypártok kerültek többségbe. Az eredményről Csiszár Zsuzsanna számolt be Facebook-oldalán. A voksolást azért kellett megrendezni, mert október 13-án szavazategyenlőség alakult ki az élen végzettek között. A választáson 3793 jogosultból összesen 1298 fő vett részt. Az új felállással tehát megfordult a korábbi arány, és a kormánypártnak immár 10 képviselője van, míg az ellenzéknek mindössze hat – már ha az ellenzékből kiszavazó, és az MSZP-ből emiatt kizárt két képviselőt, valamint a civil hátterű, velük együtt szavazó társukat a kormányoldalhoz számoljuk.

Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt, a megismételt választásra azért volt szükség mert az eredményhirdetés után kiderült: egy Csiszárra leadott szavazat "átkerült" Nádor szavazatai közé, azt kivonva pedig a hivatalos eredmény döntetlen lett.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/Mérce; Fotó: PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.