Pesti Srácok

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és újra járnak a villamosok az ítéletidő után

Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók és újra járnak a villamosok az ítéletidő után

Budapesten és környékén is sok bejelentés érkezett a hirtelen lezúdult, nagy mennyiségű eső miatt a tűzoltókhoz – közölte a katasztrófavédelem csütörtökön késő délután az MTI-vel.

Azt írták: eddig mintegy harminc beavatkozást hajtottak végre a fővárosi egységek. Főként pincékbe, ingatlanokba befolyt vizet és kidőlt fákat távolítottak el. A II. kerületben, a Margit körúton például egy építkezéshez, a XVII. kerületbe, a Rákóczi Ferenc utcába pedig egy családi házhoz vonultak ki, ahol a pincében mintegy másfél méter magasan állt a víz. Szintén a II. kerületben, a Keleti Károly utcában egy nagy faág lehasadt és egy autóra esett, míg Fóton két gépkocsira dőlt egy fa. Pilisszentivánon mintegy ötven négyzetméteren beázott egy iskola teteje, több helyen leszakadt a mennyezet, három helyiséget le kellett zárni. Budapesten a II. kerületi Fazekas utcában beszakadt az útburkolat egy autó alatt és a baleset akadályozza a forgalmat. Az egységek kiemelik a járművet – közölték.

Újra teljes vonalukon járnak a villamosok

Újra teljes vonalukon járnak a fővárosban az esőzés miatt korábban szakaszosan közlekedő villamosok – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán csütörtök este. A nagy esőzés több villamos vonalát is érintette, szakaszosan nem járt teljes vonalán többi között a 19-es, a 41-es, a 4-es, a 6-os, a 17-es, az 56-os, az 56A és a 61-es, a 62-es, a 62A, a 69-es, a 28-as, a 28A és a 37-es villamos. Közösségi oldalán a BKK azt írta: fővárosszerte a viharos időjárás által érintett vonalakon többnyire megszűnt a forgalmi akadály. A 11-es és a 111-es autóbusz terelt útvonalon jár, nem érinti a Fazekas utca és a Horvát utca megállót, mert a Fazekas utcában beszakadt az útpálya – írták. A Libegő továbbra sem üzemel.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.