Újabb epizóddal folytatódik az Index-saga. Az újságírók után a rendszerfejlesztők is távoznak a „nincsmásiktól”. A HVG számol be arról, hogy nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától. A portál szerint ezzel a lap működtetése még nehezebbé vált, ugyanis eddig az újságírókat sem sikerült pótolnia a kiadónak.
A legnagyobb balliberális függetlenobjektív hírportál szétverése széthullása július 24-én kezdődött, amikor Dull Szabolcs főszerkesztő menesztése, majd kifakadása után az összes újságíró felmondott. Azt már a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány elnöke, Bodolai László tudatta, hogy Dull belső információkat szivárogtatott ki, és vezető baloldali politikusokkal is tárgyalt. Mint kiderült, többek közt Gyurcsány Ferenc feleségével, aki ezt nem is tagadta.
A távozó indexesek ezen a néven egy Facebook-oldalt üzemeltetnek, ahol előbb még csak kérték, hogy „legyen másik”. A napokban került nyilvánosságra, hogy talán már van is másik. Július 31-én jegyezték be ugyanis a Van Másik Kft.-t, amelynek alapítója Kárpáti Márton, az Index korábbi főszerkesztő-helyettese. Kárpáti maga is posztolt arról többször a napokban, hogy „lesz másik”. Új oldaluk gyors, pontos és hiteles, illetve „nemzeti, európai, demokratikus” lesz.
A vanmasik.hu domain egyébként 2018 óta foglalt. A napokban valaki bejegyeztette a legyenmasik.hu, a leszmasik.hu domain neveket is.
Az újságírók jelenleg az Indexnél 30 napos felmondási idejüket töltik, ezért az oldal is működik. Bejelentésük után Bodolai visszahívta a portál egykori főszerkesztő-helyettesét, Tevan Imrét, aki azonban nem bírta sokáig: olyan nyomást, lelki terrort gyakoroltak rá a szerkesztőségben, hogy egyetlen nap után visszaadta a megbízást.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS