Pesti Srácok

Ukrán maffiával fenyegetőzött az MSZP-s?

Ukrán maffiával fenyegetőzött az MSZP-s?

Az alkalmazottak szerint az ukrán maffiával, gyermekeik eltemetésével fenyegette meg a Pécsi Temetkezési Kft. volt igazgatója, R. Ernő a dolgozókat - írja mai számában a Magyar Nemzet. „Egy állampolgári bejelentés után indított belső ellenőrzés buktatta le R. Ernőt 2009. őszén. Kiderült ugyanis, hogy a városi vállalat vezetője munkatársait a balatoni, valamint a mecseknádasdi családi nyaralójánál is dolgoztatta, vagy éppen barackot szedetett velük munkaidőben. A munkavállalókat a pécsi temetkezési cég autóival szállította a helyszínekre, a főnök pedig volt, hogy csülökpörkölttel várta őket - mindez a hűtlen kezeléssel vádolt R. Ernő, a Pécsi Törvényszék előtt zajló perén hangzott el, a tanúként meghallgatott dolgozók előadása szerint.” (...) (...) az egyik alkalmazott a bíróságon arról számolt be, hogy a cégvezető egy négyszemközti beszélgetésen azzal fenyegette meg, ha nem vonja vissza az önkormányzati revizornak tett állításait, akkor az ukrán maffia 300 ezer forintért bebetonozza, és két gyermekételteszi láb alól.” (...) R. Ernőt egyébként az MSZP a 2006-os választáson önkormányzati képviselőjelöltként indította el, később is jó kapcsolatot ápolt a helyi pártvezetéssel.” A cikket a mai nyomtatott Magyar Nemzetben olvashatja el.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.