Pesti Srácok

A bíróság tévedett, vagy a Jobbiknak van igaza?

A bíróság tévedett, vagy a Jobbiknak van igaza?

Tévesen hivatkozott a bíróság Filippov Gáborra, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjére, amikor a Jobbikkal szemben elmarasztalta Karsai László történészt. Filippov épp az ellenkezőjét állította annak, amit az ítélet indoklása neki tulajdonít - írta a nol.hu.

A Jobbik tavaly nyáron perelte be Karsai Lászlót, amiért 2011 december 14-én, az ATV reggeli műsorában a történész – amúgy nem először, és azóta többször is – neonácinak nevezte a pártot. A Fővárosi Törvényszék a Jobbiknak adott igazat. Takács Péter Attila bíró szerint a jelző használata a konkrét esetben „teljesen öncélú és ezért indokolatlan” volt. Karsai megsértette a párt jó hírnevét. A bíróság a perköltség és az illeték – összesen 66 ezer forint – megfizetésére kötelezte a történészt, valamint arra, hogy magánlevélben fejezze ki sajnálkozását. A Jobbik a levelet nyilvánosságra hozhatja. Az ítélet nem jogerős, Karsai László fellebbez - írta a nol.hu.

A per során a Jobbik képviselője csatolta Filippov Gábor „A név kötelez” című tanulmányát, amely 2011 márciusában jelent meg a Politikatudományi Szemlében. Takács Péter Attila bíró egyebek mellett erre hivatkozott, amikor az ítélet indoklásában még azt is kétségesnek vélte, hogy a Jobbik egyáltalán szélsőjobboldalinak minősíthető-e.

PestiSracok facebook image

Filippov Gábort idézve a bíró megállapította: a szélsőjobboldali kifejezésben benne rejlik a túlzó, alkalmasint agresszív politikai praxis jelzése, az alkotmányos értékekkel szembeni pozíció kimondása: „ha szélsőségesnek nevezünk valamit, azzal lépést teszünk az elfogadhatóság tartományán kívülre szorítására, legitimitásának kétségbe vonására”. A tudományos publikációk Takács Péter Attila szerint olyan visszafogottan kategorizálják a mai jobboldali formációkat, hogy „nem csak az igen erős neonáci jelző használatát utasítják el, de a lényegesen enyhébb szélsőjobboldali kategóriát is, józan önmérsékletre intve a tudomány művelőit, hangsúlyozva kiemelt felelősségüket”.

A bíró azonban a jelek szerint nem kellő alapossággal olvasta Filippov Gábor tanulmányát. Filippov valóban úgy jellemzi a szélsőjobboldaliságot, ahogyan Takács Péter Attila az ítélet indoklásában írta, de ebből távolról sem következik, hogy a Jobbikot besorolná az „elfogadható” politikai erők közé. Sőt. A bíró közlésével szemben Filippov kifejezetten szélsőjobboldali pártnak, egész pontosan a mai magyar szélsőjobboldal legjelentősebb politikai képződményének tartja a Jobbikot.

A teljes cikket nol.hu-n olvashatják.

Fotó: jobbik.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.