Pesti Srácok

A Váci futball kálváriája a végéhez közeledik

A Váci futball kálváriája a végéhez közeledik

Az egyszeres magyar bajnok, most NB II-es csapat már ki sem állt legutóbbi három meccsén. A klub labdarúgóit sztrájkkal vádolják a vezetők, a játékosok szerint viszont az arcpirító körülmények juttatták a tönk szélére az egyesületet. Eközben köddé vált százmillióról, fiktív alkalmazottakról, túlszámlázásról érkeznek hírek, az MLSZ pedig elkezdte a pénzügyi átvilágítást.

Korábban is pusmogtak már pénzügyi gondokról, de a lufi csak februárban pukkant ki: elmaradt a Videoton elleni Magyar Kupa-negyeddöntő. Az újságok szerint azért, mert a játékosok nem tudnak tovább megbízni az ígéretekből a padlást megtöltő Héger József tulajdonosban. Héger József, a Dunakanyar-Vác Kft.-t tulajdonló cég korábbi megbízottja megerősítette, hogy az amatőr szerződés alapján költségtérítés járna a futballistáknak, de nála még senki sem jelentkezett ilyen igénnyel közülük. Úgy véli, az önkormányzatnál el akarják lehetetleníteni a helyi futballt, hiszen az eddig térítésmentesen használt stadionért most már pénzt kérnek.

Egy angol befektető, John Marshall által alapított JMV Kft. a tavalyi szerződéskötéskor azt vállalta, hogy állja a büdzsét – cserébe Héger állítása szerint minden szakmai döntést ő hozhatott meg –, eközben viszont a többségi tulajdonos továbbra is a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft.-n belül működő utánpótlás-egyesület maradt. Furmányos módon a klublicencet is a Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. birtokolja. Héger a MNO-nak arról beszélt, hogy John Marshall 42,5 milliót akart letenni az asztalra az induláskor, de csak a felhalmozott adósság volt 60 millió. „Ha igaz, amit az egyik futballista állít, hogy már 100 milliót beletett a klubba, akkor hol van a 42,5 millión felül maradó 57,5 millió forint?” – teszi fel a kérdést a magyar üzletember. Hozzátette, John Marshall szép csendben csábítja az általa megvásárolt Egerbe a váci játékosokat, de a MNO úgy tudja, eddig csak azon futballisták igazoltak át, akiknek lejárt a szerződésük.

PestiSracok facebook image

A kiszolgáltatott helyzetbe került játékosok egyre arcpirítóbb körülményekkel kénytelenek szembenézni. A Videoton elleni kupaodavágóra érkező játékosokat azzal fogadták a stadionnál, hogy nincs pályahasználati engedély, nem lehet játszani. A klub mentőautót sem biztosított a mérkőzés idejére, de a szertáros hölgyhöz még a dresszek sem jutottak el, így mez nélkül kellett volna kiállni. A találkozó az itt sorolt körülményeknek köszönhetően elmaradt. A csapat a visszavágó előtt időben megjelent a klubháznál, de úgy tudjuk, nem találkoztak olyan busszal, melyre mindenki felfért volna. Ráadásul a kft. részéről senki sem közölte velük, mi lenne a menetrend, így a visszavágót sem játszották le.

Az első tavaszi bajnokin a Vác a Kazincbarcikát látta volna vendégül. Az MNO tudomása szerint a labdarúgókat hivatalosan senki sem értesítette, megjelenjenek-e, a tulajdonos részéről sem volt ott képviselő, a stadion pedig zárva volt, így a játékvezető a kerítésen kívül töltötte ki a jegyzőkönyvet, a barcikaiak pedig postafordultával hazatértek.

A csapatot korábban edző Mózner János papíron nem tarthatott tréninget, sem eligazítást, hiszen szerződéssel Nagy Tibor rendelkezik, akinek viszont nincs megfelelő képesítése. Nagy korábban elmondta, szeretne kimaradni az eseményekből, nem fogja edzeni a csapatot. A hivatalos nyilvántartásban tehát egyikük sem szerepel váci trénerként. A játékosok hiába várták, hogy hivatalos edzői minőségben megjelent volna valaki az öltözőben, ahogy azt is, hogy a tulajdonost képviselő ügyvezetőt és a technikai vezetőt bemutassák nekik, pedig elvileg e két személlyel kellene kommunikálniuk napi ügyekben.

A játékosok szerint hamisak a sajtóban megjelent információk, miszerint ők sztrájkolnak, mert nem erről van szó. A hírek szerint ők profin, egész januárban napi két edzéssel készültek, egyszerűen a körülmények nem teszik lehetővé a normális munkát. A keretnek június 30-ig szól a szerződése, de ha a kialakult helyzet miatt netán megvonnák a Vác indulási jogát, kénytelenek lesznek nyomban eligazolni. Az MLSZ keddi ülésén úgy határozott, hogy a klubnak 8 napon belül pótolnia kell „a legalapvetőbb liszenszfeltételekre vonatkozó hiányosságokat”, és kötelezte a váciakat, hogy a határidőn belül állítsák helyre az előírások szerinti szabályos működést.

Itt tart jelenleg a kupában a legjobb 8 közé jutó, utánpótlás-válogatottakat adó váci klub kálváriája, miközben John Marshall az év elején Egerbe tette át a székhelyét.

A teljes cikk a MNO-on olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.