Pesti Srácok

Elfelejtették megvédeni a védett tanút

Védett tanú személyes adatait ismerhették meg a Prisztás József 1996-os megölése miatt indított büntetőeljárás érintettjei - írta a Bors.

A lap szerint az ügyben a kecskeméti maffiaperben korábban elítélt Radnai László tett terhelő vallomást, többek közt a Prisztás-ügy mellett az Aranykéz utcai robbantás, a Seres Zoltán elleni merénylet felbujtójának tartott Portik Tamásra.

A Prisztás-gyilkosság vizsgálatát nemrég zárta le az azt vizsgáló Nemzeti Nyomozóiroda, az említett személyes adatok az iratismertetéskor a hatóság által előterjesztett dokumentumokban szerepelnek. - nyilatkozta a bűncselekmény elkövetőjeként számon tartott H. István védője. Az ügyvéd szerint nemcsak az eljárás védett, hanem különösen védett tanúinak adatai is megismerhetők az iratokból, pedig ilyen esetben tilos beazonosításra alkalmas információkat közölni az aktákban. Az egyik védett tanú adatai ráadásul nemcsak a büntetőeljárás érintettjeihez juthattak el, mivel a Bors munkatársa fel is hívta a tanút telefonon, ami óriási aggályokat vet fel a tanúvédelmi program titkosságával kapcsolatosan.

PestiSracok facebook image

Bővebb információ a Borsban és a Magyar Nemzetben. fotó: bbc.co.uk

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.