Pesti Srácok

Filmben meséli el az MSZP, hogy mi baja a Fidesszel

Filmben meséli el az MSZP, hogy mi baja a Fidesszel

Filmet készített az MSZP - a párt véleményét tükrözően - az ország állapotáról és az Orbán-kormány hároméves tevékenységéről. A Magyarország ma című alkotást vasárnap mutatták be újságíróknak az egyik budapesti moziban. A húszperces kisfilmet az MSZP koncepciója alapján, a szocialisták szakértőinek bevonásával fiatal művészek forgatták - közölte Mesterházy Attila pártelnök, arról is tájékoztatva, hogy a filmet az internetes videomegosztókon és a szocialista párt weboldalán nézhetik meg az érdeklődök. Az MSZP elnöke elmondta, a film annak a január közepén kezdődött, Magyarország ma elnevezésű kampánynak a része, amelynek végén, jövő szombaton a Papp László Budapest Arénában tartanak évértékelő rendezvényt.

Újságírói kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta, hogy a kampány egésze 15-16 millió forintba került, ebben benne van az Orbán Viktort, Matolcsy Györgyöt és Hoffmann Rózsát ábrázoló óriásplakátok és a kampányfilm költsége is. A filmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól. A társadalmi különbségek növekednek, a középosztály lecsúszik, négymillió a szegény ember, közülük másfél millióan a létminimum alatt élnek, a gazdaság teljesítménye csökken, a fiatalok menekülnek az országból - sorolja az alkotás, amely bírálja a kormány oktatási és kulturális politikáját, a stadionépítéseket, a szociális kiadások csökkentését is. A film konklúziója, hogy a Fidesz-kormánynak meg kell buknia, Orbán Viktornak pedig távoznia kell a közéletből.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.