Pesti Srácok

Holoda: Kormányközeli cégek fejik az energiaszektort

Holoda: Kormányközeli cégek fejik az energiaszektort

Többszáz millió forint kerülhet éves szinten közbeszerzések útján kormányközeli cégekhez – állítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012. december elején leköszönt energiaügyi helyettes államtitkára. Holoda Attila vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában elmondta: kormányközeli lobbiérdekek állnak az energiaipar átlátható állami szabályozásának útjában.

A kinevezése után három hónappal lemondott energiaügyi helyettes államtitkár szerint az ágazati érdekek figyelembevételével történő, szakmai szempontok alapján kialakított szabályozás nem valósulhat meg, mivel az államtitkársághoz rendre érkeznek olyan megrendelések, amelyek a rendelkezéseket a kormányhoz közelálló cégek érdekeihez kívánják igazítani.

Magyarország hosszú távú energiastratégiája olyan tervezet, amely általános irányelveket fogalmaz meg a jövőre vonatkozóan, az ennek megfelelően felállított cselekvési terv pedig mindezen célkitűzések konkrét, rövid távú megvalósulását célozza. Holoda szerint azonban sem a határidők, sem a felelősök tekintetében nem sikerült egzakt tervet kidolgozni, ennek hátterében pedig a lehetséges érdeksérelmektől való félelem áll.

PestiSracok facebook image

A volt helyettes államtitkár bírálta az E.ON gázüzletágának állami felvásárlásáról szóló kormánydöntést is. Mint fogalmaz: „mindaz, amit erre költenek, az kár, ugyanis ezt máshova lehetne költeni, például a szociális rendszerek kialakítására”. Arra a kérdésére, hogy mekkora összeget költ minderre az állam, elmondta: a 875 millió eurós vételáron felül rendkívül magas fenntartási költségekkel kell számolni, ami a gázárakra is hatással van.

Holoda Attila megerősítette továbbá, hogy az ügy korrupciós szempontból is nagy jelentőségre tehet szert, amennyiben a beruházásokra és karbantartásokra szánt teljes összeg – évente többszáz millió forint – közbeszerzések útján a már említett érdekeltségi körökhöz kerül.

A teljes cikk az atv.hu-n olvasható.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.