Pesti Srácok

Matolcsyt jelölte Orbán jegybankelnöknek

Matolcsyt jelölte Orbán jegybankelnöknek

A kormányfő a sokak által várt döntést szokásos péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Az előzetes kiszivárogtatásoknak megfelelő a választás, a jelöltet ma meghallgatja a parlament gazdasági bizottsága is.

A gazdasági tárca vezetését Varga Mihály, az IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter veheti át. Orbán indoklása szerint második jegybankelnökét is azonos logika szerint jelöli: legyen kormányzati tapasztalata. Hasonló logika követi a megüresedett tárca betöltését: akkor Járai államtitkára lépett előre Varga Mihály személyében, és bár a kormányfő egy logikai ugrással kihagyta, hogy most nem Varga az államtitkár, a személyi döntés azonban azonos.

Matolcsy György 2010 óta vezeti az akkor alakult Nemzetgazdasági Minisztériumot. Nevéhez kötődik az unortodox hazai gazdaságpolitika megvalósítása: a szükséges költségvetési kiigazításokat nem a kiadások mérséklésével (megszorításokkal), hanem szektoriális adók (banki, távközlési, energetikai különadók) kivetésével, a fogyasztást terhelő elvonások növelésével (áfa, jövedéki adók, tranzakciós illeték) érték el. A teljes cikk a nol.hu-n olvasható.

PestiSracok facebook image

A frissen jelölt elnök a Heti Válaszban értékeli három éves munkáját

"A siker értékét a kiindulópont méri. 2010 közepén pénzügyi csődhelyzetet örökölt az új kormány. Ha nem hozunk a GDP három százalékával egyenlő döntést a költségvetés kiigazítására, akkor 4,4 helyett hét százalék felett lett volna a deficit, ami azonnali államcsődöt jelentett volna. Ezt kizárólag egy újabb IMF/EU-megállapodás háríthatta volna el. Ennek feltételeit ismerjük: őszre már politikai patthelyzet, instabil kormány és megrendülő parlamenti többség alakult volna ki. Ha nem sikerül IMF/EU nélkül konszolidálni az államot, akkor meg kellett volna fizetnünk a külső segítség árát: elveszett volna a kétharmad adta történelmi esély az ország teljes megújítására." - írja Matolcsy György a Heti Válaszban megjelent publicisztikájában.

(Fotó: helyitema.hu)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.