Pesti Srácok

Megszűnhetnek a főiskolai karok, de lesz pénz cserébe

null

Elfogadhatónak tartják az érintett rektorok, hogy a felsőoktatási szakstruktúra átalakítása nyomán a főiskolákon bizonyos esetekben felszámolják a karokat is, és a tudományterületi intézetek dékáni hivatal nélkül működjenek – értesült a Magyar Nemzet. A következő félév során döntenek a felsőoktatási intézmények rektorai arról, hogy mely szakokat kell átalakítani vagy megszüntetni, a kormány ugyanis csak akkor segíti ki az intézményeket a pénzügyi válságból, ha azok cserébe ésszerűsítik a működésüket – tette világossá Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a felsőoktatási kerekasztal múlt pénteki ülése után.

A struktúraváltásra 11 milliárd forintot biztosít a kormány. Az ésszerűsítés során nemcsak a szakok közül szűrik ki a gyengéket, de a tárcavezető szavai szerint felmerült a kérdés, hogy főiskolák esetén szükség van-e egyáltalán karokra mint szervezeti egységekre.

A lap megkérdezett néhány érintett intézményvezetőt, akik egyöntetűen arról számoltak be: nem tartanák ördögtől valónak a dékáni hivatalok megszüntetését. Jánosi Zoltán, az öt karral rendelkező Nyíregyházi Főiskola rektora szerint egy ilyen átszervezés nem rontana a színvonalon sem, hiszen az intézmény magas tudományos minősítettsége biztosítja, hogy továbbra is igényes kutató-, fejlesztő- és publikációs munka folyjon, az oktatás szervezése pedig szerinte központilag is irányítható.

PestiSracok facebook image

További részletek a Magyar Nemzet keddi számában.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.