Pesti Srácok

Megúszták a zártkerttulajdonosok

Tizennégy jogszabályt változtatott meg a parlament az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés hétfői elfogadásával. A képviselők döntése nyomán a zártkerttulajdonosoknak nem lesz regisztrációs kötelezettségük. Emellett a változtatások célját korábbi szövegek pontosításában és így a jogalkalmazás egyértelműsítésében jelölte meg a kormány.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indítványát 274 igen szavazattal, 44 tartózkodás mellett fogadta el az Országgyűlés. A mezőgazdasági bizottság módosító javaslatának támogatásával rögzítették a jogszabályban, hogy a zártkertek tulajdonosainak nincs semmiféle bejelentési, regisztrációs kötelezettségük. Zártkertek használatát csak a haszonélvezőnek, továbbá annak a kívülálló harmadik embernek kell bejelentenie, aki a tulajdonossal, illetve a haszonélvezővel kötött megállapodás alapján használja a zártkertet. A törvényjavaslat indoklásában emlékeztettek továbbá arra, hogy a múlt év augusztus 1-jei hatálybalépéssel - az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevezetésével összefüggésben - jelentősen átalakult az agrárium területén fizetendő hatósági díjak rendszere. Az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló törvény vezette be az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, amelyet a törvényben meghatározott élelmiszerlánc-szereplők kötelesek fizetni az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységükből származó árbevételük, jövedelmük után. A teljes cikk az

agrarszektor.hu

-n olvasható. Fotó: infodunaujvaros.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.