Pesti Srácok

Nyolcezer hektár ingyen: ellentmondó ítéletek a Hubertus-ügyben

Nyolcezer hektár ingyen: ellentmondó ítéletek a Hubertus-ügyben

A német érdekeltségű Hubertus Agráripari Bt. haszonbérleti szerződésének több pontját érvénytelenítette szerdán a Kaposvári Törvényszék, a szerződés egészének érvénytelenségét azonban nem mondta ki - jelentette az MTI. A törvényszék nem jogerős, közbenső ítéletében megállapította: az 1992-ben az Állami Vagyonügynökség és az akkori Hubertus Rt. között létrejött szerződésnek a halászati, vadászati és bányászati jog átengedéséről szóló pontjai érvénytelenek. Az ítélet szerint nem érvényes a bérelt mezőgazdasági földek al-haszonbérbeadási jogának rögzítése, a cég szintén szerződésbe foglalt elővásárlási jogát pedig az 1994-es földtörvény kizárta.

A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság 1992-es privatizációja során 7725 hektárra kötött haszonbérlet érvénytelenítését a Hubertus Bt. ellen indított vagyonjogi perben a magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kérte. Budai Gyula akkori elszámoltatásért felelős kormánybiztos büntetőfeljelentést is tett a kirívóan előnytelen megállapodás miatt. A közel nyolcezer hektár, Balatonfenyves és Fonyód környékén elhelyezkedő szántó, legelő, természetvédelmi övezet és mindenek előtt első osztályú vadászterület ugyanis hektáronként évente mindössze tíz (!) forintért került a Braun Gmbh. érdekeltségébe tartozó "befektető" kezébe, 99 évre, a szerződés ráadásul harminc évvel még meg is hosszabbítható. A németek anno egyébként arra hivatkozva kapták meg gyakorlatilag ingyen a hatalmas területet és a hozzá tartozó, több majorságból, állatokkal teli istállókból, gépekből, feldolgozó üzemekből és még egy nemzetközi hírű ménesből, lovaspályából és a balatonfenyvesi lovasstadionból, továbbá egy vadászhotelből álló vagyont, hogy a területen humán vérkészítményeket előállító csúcstechnológiás üzemet építenek, amely a természetvédelmi területen legelő marhák vérén alapszik. Az ígéretekből semmi sem lett, az óriási gazdaságban hagyományos gazdálkodás és vadásztatás folyik. Időközben a lovasélet is leépült (PS-szerk.)

A perben az MTI tudósítása alapján az NFA azt az álláspontot képviseli, hogy a 99 évre kötött szerződés több akkori jogszabályba, illetve a jó erkölcsbe ütközik. A bíró kitért arra is: a törvényszék eddig nem vizsgálta azt, hogy a szerződés jó erkölcsbe ütköző-e, ehhez további bizonyítás szükséges. A Kaposvári Törvényszék álláspontja szerint ugyanakkor az 1992-es szerződésben helytelenül kötötték ki az osztrák választott bíróságot, belföldi ingatlanügyben ugyanis a magyar bíróság kizárólagosan jár el, és ezt az európai uniós jog is megerősíti – hangsúlyozta a bíró.

PestiSracok facebook image

Mindezzel egyidejűleg - ugyancsak ma kiadott közlemény szerint - a Bécsi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróság is döntést hozott, amely érvényesnek nyilvánította a 1992-ben kötött privatizációs szerződését, amelyet a magyar állam megtámadott. A bécsi választott bíróság döntéséről egyelőre csak a Hubertus Bt. adott tájékoztatást, az MTI megkeresésére a bíróság annyit közölt, hogy nem adhat információt az üggyel kapcsolatban.

PestiSrácok.hu - az MTI tudósítása alapján

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.