Pesti Srácok

Önállósította magát Péntek László ügyvédje

Mivel a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlót Budapestre szállították, ügyvédje döntött, használja az új bizonyítékokat - írta mai számában a Bors.

Nem tudott egyeztetni védencével a nemrég előkerült, Bándy Kata meggyilkolásával összefüggésben bizonyítékként használható hangfelvételről Dr. Sólymos Sára, mivel P. Lászlót a budapesti, Kozma utcai gyűjtőbe szállították. Az ügyvédnő ezért döntött, bizonyítékként nyújtja be a bíróságon a hangfelvételt, amely bizonyíthatja, Péntek valóban ismerhette Bándy Katát. Amint arról a Bama.hu korábban hírt adott, a lényegi kérdések tekintetében P. László az ügyészség álláspontjával gyakorlatilag azonos tartalmú beismerő vallomásokat tett. A bíróságon korábban levetítették a térfigyelők felvételeit is, azokat is, amelyeken az egyedül hazafelé tartó Bándy Katát örökítették meg a kamerák. Az egyik tárgyaláson viszont az egyik tanú azt állította, P. László azt mondta neki a börtönben, hogy egy ismerősével volt együtt aznap éjszaka, amikor a Ledina közelében észrevették Bándy Katát. Ki akarták rabolni, de megtalálták nála a rendőrigazolványát, mire. P. László ismerőse ettől annyira megijedt, hogy megfojtotta a lányt.

A Bors mai számában hivatkozik egy titkos tanúra is, aki a lap információi szerint biztonsági őrként dolgozik. A hangfelvételen megszólaló tanú állítólag elmondta: "Én voltam az, aki látta Bándy Katát valószínűleg utoljára. Megmenekülhetett volna, mert szarrá vertem volna a gyereket. Fogta magát, gúnyosan rám nézett, és inkább engedte magát és elsétált a gyerekkel. Ha egy szóval mondta volna Kata, hogy segíts, akkor biztos, hogy beledarálom a gyereket a virágágyásokba". A teljes cikket a Bors mai számában, vagy a

BorsOnline

PestiSracok facebook image

-on olvashatják. Fotó: Bors

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.