Pesti Srácok

Schobert Norbinak nem elég az izom

Schobert Norbinak nem elég az izom

A Blikk olvasója kapta lencsevégre Schobert Norbertet, pisztolyvásárlás közben egy fegyverboltban kedden Budapesten, a IX. kerületben. A fitneszguru egy gáz-riasztó pisztolyt vásárolt magának, mint mondta: önvédelmi célból.

Mint azt a Blikk írja: "Azt mondta, önvédelmi célból van rá szüksége, hogy a családját s az otthonát megvédje. Azt is mondta, hogy a Teve utcában intézte a szükséges papírokat, mindössze egy kétezer forintos csekket kellett befizetnie, s már postázták is neki az engedélyt" – mondta el a

Blikknek

az olvasó, aki szintén vásárlóként volt jelen az üzletben, és lefotózta Schobert Norbertet vásárlás közben. A riasztófegyverek 25-30 ezer forinttól egészen közel 100 ezer forintig kaphatók. Éleslőszert nem lehet belőlük kilőni, de közelről súlyos, maradandó sérüléseket is okozhatnak. A feketepiacon minden engedély nélkül, könnyűszerrel hozzájuthat bárki riasztófegyverhez. Ha azonban megtalálják nála, büntetőeljárást vonhat maga után - írja a lap, mely szerette volna megkérdezni Schobert Norbit, miért tartotta fontosnak, hogy fegyvert vásároljon, ahogy azt is, történt-e esetleg a közelmúltban olyan dolog vele vagy a családjával, ami miatt be kellett szereznie a gázpisztolyt, de a fitneszguru nem kívánt az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.