Pesti Srácok

Svájcra vár a Magtárház-ügyben indult nyomozás

null

Jogsegélyhez folyamodtak a hazai nyomozók a svájci hatóságokhoz a Magtárház Kft. ügyében, amelyben az állami kézben lévő Magyar Fejlesztési Bank korábbi vezetése és a földművelésügyi tárca irányítói is érintettek lehetnek - írja mai számában a Magyar Nemzet. A pénzintézet 13,5 milliárd forintot követel a mára felszámolás alá került cégtől. Valamivel több mint három évi vizsgálódás után jutottak arra a felismerésre a hazai nyomozók, hogy a korábban egy svájci állampolgár tulajdonában lévő Magtárház Kft. ügyében jogsegélyhez folyamodjanak az alpesi ország hatóságaihoz. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illetékes osztálya hivatalból - saját észlelés alapján - 2009 végén kezdett nyomozni. A nemrég átszervezett NNI jogutódja, a Készenléti Rendőrség nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást. Az ügyben továbbra is csak három - a cég korábbi vezetéséhez köthető - személyt gyanúsítanak, az eljárást azonban ismét felfüggesztették, mégpedig az említett jogsegély teljesítése miatt - írja mai lapszámában a Magyar Nemzet.   A teljes cikk a Magyar Nemzet mai számában olvasható. Fotó: napi.hu  

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.