Pesti Srácok

Szakértői késlekedés miatt engedték ki a sorozatgyilkosokat

Addig-addig késlekedtek a szakértők véleményeik elkészítésével, amíg a bíróság kénytelen volt hazaengedni három sorozatgyilkost. A kiengedett vádlottak kényszerintézkedéséről a bíróság később ad tájékoztatást, így egyelőre nem tudni, hogy hogyan akadályozzák meg a vádlottak szökését, akiket tettükért akár életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetnek. A Blikk információi szerint védtelen időseket bántalmazó sorozatgyilkosok sétálhatnak ki a börtönből, miután négy év alatt sem sikerült ügyükben ítéletet hozni. R. Elemér héttagú bűnbandája arra specializálódott, hogy könnyű célpontoknak számító öregembereket rabol ki otthonukban. Áldozataikat kegyetlenül bántalmazták, ketten bele is haltak sérüléseikbe, kettőt csak az orvosok tudtak visszahozni az életbe. A lap vasárnapi információi szerint a banda három tagját, id. R. Elemért, M. Istvánt és R. Henriket engedték ki a rácsok mögül, mert április 21-én letelt a törvény által maximálisan előzetes letartóztatásban eltölthető idő elsőfokú ítélet nélkül; annak ellenére, hogy már 2011-ben sor került az első tárgyalásra, amelyen a vádlottak közül többen részben elismerték bűnösségüket. Az ügyben csak a DNS-vizsgálatok költsége meghaladta a 30 millió forintot. Az egyik elhunyt hozzátartozója rettegve várta a napot, amelyen a gyilkosok végül kisétálhattak a börtönből. A Fővárosi Törvényszék megerősítette, hogy áprilisban több előzetes letartóztatás is megszűnik az ügyben. A vádlottak egy részének előzetes letartóztatása valóban megszűnik áprilisban A bíróság a szakértői vélemény késedelme miatt nem tudta idejében befejezni az ügyet – közölték. Hozzátették: a kiengedett vádlottak kényszerintézkedéséről később adnak tájékoztatást. Így egyelőre nem tudni, hogy R. Elemér és társai házi őrizetbe kerültek-e. Mivel életfogytiglani büntetést is kaphatnak, a szökés veszélye is fennállhat.   A teljes cikket a Blikk mai számába, vagy a

blikk.hu

-n olvashatják. Fotó: Blikk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.