Pesti Srácok

A rendőrség feljelentette a kihallgatásakor meghalt férfit

Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek annak a két rendőrnek a felettesei, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az intézkedésük alatt hétfőn meghalt egy előállított férfi az izsáki rendőrőrsön - tudta meg a Népszabadság. Mint ismeretes, a negyvenhét éves Bara Józsefet lopás gyanújával állították elő hétfő este Orgoványon, majd az izsáki rendőrőrsre szállították, ahol a kihallgatás közben a férfi elhunyt. A két rendőr csaknem fél órán keresztül próbálta a férfit újraéleszteni, de ez nem sikerült nekik, a Kecskemétről kiérkező mentősök pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság halált okozó testi sértés és kényszervallatás bűntettének gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a harmincéves B. Csongort, valamint társát, a huszonhat éves B. Viktort. A határozatot mindkét járőr védője megfellebbezte, álláspontjuk szerint a két férfi az intézkedés során szakszerűen járt el, csupán a terhelt ellenállását akarták megtörni. Szűcs László, B. Csongor védője a lapnak azt mondta, bár már megvolt a hatósági boncolás, az ügyészég valamilyen oknál fogva titkolózik és nem közli velük a halál pontos okát. Az agyonvert kihallgatott elleni feljelentés további sorsáról a

nol.hu

-n olvashatnak bővebben. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.