Pesti Srácok

A szocik meghallgatnák a Portik-Laborc találkozó felvételeit

A szocik meghallgatnák a Portik-Laborc találkozó felvételeit

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kezdeményezi, hogy a testület tagjai meghallgathassák a Portik–Laborc-találkozó eredeti hangfelvételeit - olvasható a mai Népszabadságban. Molnár szerint csak így oszlathatók el egyértelműen a felvételekről készült leiratok hitelességével kapcsolatban megfogalmazódott kételyek. A lap megszólaltatta Harangozó Tamás szocialista képviselőt is, aki Molnárral együtt további titkos iratok nyílttá tételét is támogatja. Annak a bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét is például - írja a lap - , amelyen először hangzott el, hogy valamikor 2008 nyarán Portik Tamás és Laborc Sándor találkoztak. Molnár szerint láthatóan „nem volt összhang a Fidesz parlamenti képviselői és a Belügyminisztérium jelen lévő munkatársai között”. Szerintük ugyanis tisztázni szükséges, miért nem kerültek elő korábban a kérdéses felvételek, és hogy honnan tudtak egyes fideszes politikusok a találkozóról. Korábban a Belügyminisztérium egyik illetékese a Népszabadságnak azt mondta: ők is a parlamenti bizottsági ülésen értesültek a találkozóról, az után kezdték el keresni, hogy milyen „nyomai” lelhetők fel a tárcánál, vagy az NBH jogutódjánál. Végül a kérdéses éttermi számlák mellett találták a hangfelvételeket tartalmazó CD-ket. A teljes cikket

itt

olvashatja el Fotó: Infógyőr.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.