Pesti Srácok

Kihallgatás közben verték halálra a rendőrök

null

Egy haláleset ügyében két rendőr szolgálati viszonyát szüntette meg elöljárójuk. Mint azt a Petőfi Népe megtudta, hogy az izsáki rendőrőrsön hallgattak ki a napokban egy orgoványi férfit. Kisebb lopás elkövetésével gyanúsították a rendőrök. A

baon.hu

információi szerint a férfi az őrsön elhunyt. Aki az áldozat holttestét azonosította, azt állította, hogy péppé volt verve az arca. A rendőrség tájékoztatását kérte a lap az esetről. Gál Kristóf, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az alábbi választ adta: „A Kiskőrösi Rendőrkapitányság vezetője 2013. április 9-én két rendőr hivatásos szolgálati viszonyát azonnali hatállyal megszüntette.” Az ügyben az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség rendelkezik – tudta meg a lap a rendőrségi szóvivőtől. A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kényszervallatás bűntette és halált okozó testi sértés miatt nyomoz az ügyben – tudtuk meg Gyugyi Csilla ügyészségi szóvivőtől.   Fotó: csiky.hu

PestiSracok facebook image