Pesti Srácok

IMF-országjelentés: semmi sem jó!

IMF-országjelentés: semmi sem jó!

Közzétette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Magyarországról szóló éves országjelentését - írja a Nol.hu. Ebben erre az évre a gazdaság stagnálását, a jövő évre pedig 1,2 százalékos növekedést jósolnak. És persze mindent kritizálnak. Azt vetik a kormány szemére, hogy hiába szorította le az államháztartási hiányt három százalék alá, ha közben tönkreteszi a gazdaság növekedési kilátásait. A nemrég egy Franciaországi korrupciós ügybe belekeveredett Christine Lagarde vezette IMF szerint a kormány gazdaságpolitikai tévedései is közrejátszottak abban, hogy csökkent a befektetői bizalom, a beruházások tízéves mélypontra értek, miközben a külső konjunktúra alakulása sem támogatta a válságból való kilábalást. Az IMF ezúttal is arra figyelmeztet, hogy a kormánynak a kiszolgáltatott rétegek számára kiemelt védelmet kell nyújtania, s újfent az adórendszer igazságossá tételét szorgalmazza. A már konkurenciával is rendelkező szervezet úgy látja, nem érhető el sem az idei, sem a jövő évi hiánycél – még a tartalékok törlésével sem. A GDP-arányos deficit 2013-ban 3,2 százalékos, 2014-ben pedig 3,5 százalékos lehet a szerényebb növekedés következtében. A büdzsében számos kockázatot látnak – ebben a tekintetben a jegybankkal azonos véleményen vannak.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: 3bp.blogspot.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.