Pesti Srácok

Portik-Laborc-ügy: megegyezik a nyilvános leirat és az eredeti hangfelvétel

Portik-Laborc-ügy: megegyezik a nyilvános leirat és az eredeti hangfelvétel

A Fidesz szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai hétfő délelőtt személyesen győződhettek meg arról, hogy a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóiról szóló, nemrég nyilvánosságra hozott leiratok tartalma megegyezik a két megbeszélést tartalmazó eredeti, vágatlan hangfelvételen hallhatókkal.

Erről Csampa Zsolt, a testület fideszes tagja beszélt újságíróknak azt követően, hogy a bizottság több tagjával belehallgathattak az eredeti hangfelvételekbe a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épületében.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a közzétett leiratokban "nincsen se csűrés, se csavarás", az abban foglaltak szó szerint megegyeznek azzal, amit a képviselők hétfőn meghallgathattak. Tájékoztatása szerint a bizottság tagjai külön-külön hallgathattak bele a két felvételbe, amelyben nem voltak kisípolva a leiratokban kitakart nevek. Hozzátette, a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésére alakítja ki álláspontját az ügy további teendőiről, a hangfelvétel nyilvánosságra hozásáról pedig a belügyminiszternek és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kell döntenie.

PestiSracok facebook image

Az Alkotmányvédelmi Hivatal az előző héten oldotta fel a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik személy társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.