laborc sándor
Amikor hatalmon voltak, politikai célokra használták a titkosszolgálatokat – Most megfigyelést emlegetnek Gyurcsányék
A baloldal képmutatásának talán nincs is jobb példája, mint Gyurcsány Ferenc és pártja. A bukott miniszterelnök kormányzása alatt konkrétan a titkosszolgálattal figyeltette meg a Fideszt, és mindent megtett, hogy politikai ellenfeleit ellehetetlenítse, most pedig éppen ezzel vádolják alaptalanul a kormányt.Biztos jó dolog, hogy elkapjátok ezeket a maffiózókat? - Így "harcolt" a titkosszolgálat Gyurcsányék idején a szervezett bűnözés ellen
Hosszú interjút adott a HVG-nek a Szilvásy-féle kémügyben bűnpártolással vádolt, majd bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett Laborc Sándor. A volt NBH-vezér beszélt többek között a Pegasus-ügyről, a 2006-os eseményekről és ezek kapcsán vezető fideszes politikusokat is érintő adatgyűjtésről, illetve Portik Tamás maffiózóval folytatott találkozóiról. Laborc az interjúban érintette az akkori titkosszolgálat és a rendőri vezetők közötti konfliktust is, ami szerinte a rendszerváltás után másfél évvel kezdődött, amikor „az NBH figyelte a szervezett bűnözést”. Az egykori főigazgató szerint az akkori szolgálatok mindig kizárólag szakmai alapon jártak el, igaz, ennek ellentmond Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője portálunknak adott korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek.Kisbandi is azt vallotta, hogy Jozef Roháč lőtte fejbe Prisztást
Már a bűncselekmények elkövetése után nem sokkal pontosan tudták a hatóságok, hogy Portik Tamás áll az 1990-es évek leszámolásainak hátterében, mégis csak másfél évtizeddel később léptek érdemben a rendőrök – ezt járja körbe nemrégiben megjelent Kisbandi és a maffia című könyvében az alvilág bankárának is gúnyolt Lakatos András, aki egy korábbi vallomásában szintén arról beszélt, nem az ügyben jogerősen elítélt H. István, hanem Jozef Roháč végzett Prisztással.A kémügy összefoglaló jelentését nyilvánosságra kell hozni
Nyilvánosságra kell hoznia a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak az úgynevezett kémügy minősített irataiból készült összefoglaló jelentését – írja a MagyarIdők.hu. Erre a legfőbb ügyész saját iratainak, és az érintett szervek dokumentumainak felülvizsgálata után kerülhet sor. Ismert, az ügyben a katonai ügyészség Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatóját kémkedéssel, Szilvásy György egykori titokminisztert felbujtóként elkövetett kémkedéssel, Laborc Sándort bűnpártolással vádolta meg.Fenyő-gyilkosság: Laborc Sándor is tudott a megbízót sakkban tartó hangfelvételről
Már a hírhedt, 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Fenyő-gyilkosság megbízóját, akinek személye az MSZP-kormányok alatt a „legfelsőbb szinten mindig tabu lett”. A kulcsfontosságú hanganyagról Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezője beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának.Részben fel kell oldani a szocialistákhoz kötődő kémügy iratait
Részben fel kell oldani a szocialistákhoz kötődő kémügy iratainak titkosítását - erre az álláspontra jutott az adatvédelmi hatóság a Magyar Idők szerint.Egyelőre homályban marad, hogy milyen titkosszolgálati visszaélések történhettek a Gyurcsány-kormány idején
Noha komolyan felvetődött annak a lehetősége, hogy feloldhatják a kémper titkosítását, a PestiSrácok.hu információi szerint erre egyelőre mégsem kerül sor, így még várnunk kell rá, hogy megtudjuk, milyen titkosszolgálati játszmák és visszaélések történhettek a Gyurcsány-kormány idején. Korábbi lapértesülések szerint az akkori NBH egyes vezetői tudtával a magyar elhárítás kényes adatai kerülhettek orosz kézbe, hiszen Galambos Lajos volt kémfőnök lehetővé tette, hogy magukat bolgárnak mondó orosz titkosszolgák bejussanak a „Cég” épületébe és poligráfos vizsgálat alá vessenek aktív magyar titkosszolgálati középvezetőket.Jogerősen felmentette a bíróság Szilvásyt és társait a Gyurcsány-kormány brutális kémbotrányában - PS Mozi
Jogerősen is felmentette a kémkedés és más bűncselekmények vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, illetve Galambos Lajost és Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt a Fővárosi Ítélőtábla, ezzel Szabó Éva alezredes, tanácselnök helybenhagyta a tavalyi elsőfokú döntést, amely bűncselekmény hiányában mentette föl Szilvásyékat a vádak alól. Az ítélet alapján Gyurcsány Ferenc egykori legfőbb bizalmasa és kalandos múltú társai nem bűnösök az MSZP-SZDSZ-kormányzat példátlan titkosszolgálati játszmái és visszaélései miatt.Az utolsó szó jogán is tagadták bűnösségüket a kémper vádlottjai
Két hét múlva hirdet ítéletet a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt vezetőit, illetve a Gyurcsány-kormány egykori titkosszolgálati miniszterét is érintő kémperben a Fővárosi Ítélőtábla - értesült a PestiSrácok.hu. A hétfői tárgyaláson a perbeszédek hangzottak el, az ügyészség képviselője a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását, a védelem pedig az elsőfokú, felmentő ítélet helybenhagyását kérte a táblabíróságtól. Szilvásy György volt titokminiszter és Galambos Lajos egykori NBH-vezér az utolsó szó jogán is tagadták, hogy bűncselekményt követtek el. Noha az eljárás egésze egyelőre államtitkot képez, már csak a politikai jóváhagyás kell ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljenek a magyar titkosszolgálatokat alapjaiban megrázó orosz hírszerzési akció részletei, amelynek során rendkívül kényes adatok kerülhettek orosz kezekbe.Ajánljuk még