Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság: Laborc Sándor is tudott a megbízót sakkban tartó hangfelvételről

null

Már a hírhedt, 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Fenyő-gyilkosság megbízóját, akinek személye az MSZP-kormányok alatt a „legfelsőbb szinten mindig tabu lett”. A kulcsfontosságú hanganyagról Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezője beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának.

Ismert, az úszószövetség egykori elnökét azzal gyanúsítják, hogy több mint húsz évvel ezelőtt ő adott utasítást legnagyobb üzleti riválisa, Fenyő János médiavállalkozó megöletésére. Az ex-úszóelnököt kedd délután állították elő, majd hosszú kihallgatás után vették őrizetbe. Gyárfás Tamás terhére pontosan azt rója a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. Megírtuk azt is, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság megrendeléséért már jogerős büntetését töltő Portikot március 22-én gyanúsították meg a bűncselekménnyel. A gyanú szerint az ő közvetlen parancsára lőtte agyon Fenyőt az ügyben már elítélt szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác. Úgy tudjuk, megdönthetetlen bizonyítékok, köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában.Ezen az – Energol-vezér által készített, tizennégy éves – felvételen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én végezték ki. Fotó: MTI

Gyárfást zsarolták a szlovákok

PestiSracok facebook image

Sajtóhírek szerint a hangfelvétel megegyezik azzal, amivel a gyanú szerint Rohác testvérének köre megpróbálta megzsarolni korábban Gyárfást. Néhány hete megírtuk, hogy a magyar rendőrség elfogta a több alvilági leszámolás miatt is életfogytiglani fegyházbüntetését töltő Jozef Rohác korábbi bűntársát, Imrich K-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly szeptemberben a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban megzsarolta a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét. Ez pontosan úgy történt, hogy a szlovákiai férfi előzetes egyeztetés után a lakásán kereste fel Gyárfást, majd „egy fenyegető tartalmú írásos anyagot adott át neki”. A férfi anélkül, hogy megbízóját megnevezte volna, közölte Gyárfással, hogy később még jelentkezni fog a követelésekkel, ám „elutasítás esetén tragédia fog bekövetkezni”. Később az ex-úszóelnök postaládájába egy olyan „küldeményt” dobtak, „ami megerősítette az előzetes fenyegetést” . Az ügyben – miután Gyárfás Tamás a hatósághoz fordult – tavaly novemberben a rendőrség zsarolás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az azóta már szabadlábon védekező Imrich K. ellen.

Vajtó "vallomása" a gyilkosságról.

Laborcnak is beszámoltak egy terhelő hangfelvételről

Visszatérve a Fenyő-ügy bizonyítékául szolgáló hangfelvételhez és a gyilkossághoz, ezek a témák a hírhedt 2008-as Portik-Laborc találkozón is szóba kerültek: Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a találkozó szervezője elmesélte beszélgetőpartnereinek, hogy abban a pillanatban, ahogy a rádió bemondta, hogy a Margit utcánál mi történt, ő volt az első ember Magyarországon, aki megnevezte „a producert”, aki a gyilkosság hátterében állhat. Fenyő ugyanis két nappal a halála előtt elmondta Vajtónak, hogy késhegyig menő vitája van Gyárfással és ellenfelére nézve terhelő dokumentumokat mutatott be, amiket Vajtónak kellett volna megszellőztetni, és amiből óriási botrány lett volna. Vajtó arra is utalt a találkozón, hogy létezik olyan hangfelvétel, „ami önmagáért beszél”. Ennek ellenére a megbízó személye “legfelsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett” . Laborc erre megjegyezte, hogy “persze lehet bizonyos mértékig tabu, de, hátha egyértelműek a bizonyítékok, akkor nem lehet védeni, akárki is az” .

Vajtó és Laborc a Fenyő-ügy felbujtójáról beszél.

Létezik egy másik hangfelvétel?

Az mindenesetre valószínű, hogy Vajtó nem ugyanarról a hangfelvételről beszélt, ami most a rendőrséghez került és ami az egyik fő bizonyíték lehet Gyárfás ellen, hiszen a találkozón ott ült maga a felvétel készítője, Portik Tamás (a találkozó negyedik résztvevője Laborc jobbkeze, Glemba Zoltán egykori III/III-as ügynök volt) is. Emiatt pedig kétséges, hogy Vajtó szóba merte volna hozni a témát. Így tehát, ha jók voltak a Nemzeti Lóverseny Kft. volt irányítójának információi, még legalább egy terhelő hangfelvételnek lennie kell valahol, valakiknél…

A Fenyő-ügyről bővebben

itt olvashat.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.