Pesti Srácok

Portikról, V. Lászlóról, sőt Orbánról is vallott a fekete sereg vezetője

Koholt vádakról, és összeesküvés elméletekről beszélt szerdán a fekete sereg fejeként emlegetett Magyar Róbert, aki a bírói tanács előtt azt mondta: "Én nem voltam maffia, ezt a rendőrök találták ki". Magyar Róbert szerint amit a terhére rónak, az csupán a roma kultúrában megszokott, jó ismerősök közötti kölcsönös, baráti segítségnyújtás - írta az MTI-re hivatkozva a magyarhirlap.hu.

A Magyar Hírlap Online cikke szerint azok mellett, hogy Magyar Róbert tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszék perújítási eljárásában szerdán, kitért arra is: már csak azért sem lehetett bűnszervezet vezetője, mert a vádbeli cselekmények idején többször börtönben volt.

A vádlott - aki még korábban, az elsőfokú büntetőper alatt házi őrizetből szökött meg, és másfél évnyi külföldi bujkálás után tavaly fogták el - azt hangoztatta: szerinte koholt vádak alapján folyik ellene az eljárás, valótlan terhelő vallomások születtek, hamis sajtóinformációk láttak napvilágot az ügyében. A fekete sereg elnevezés sem hozzá kapcsolódik, csak rászálltak korrupt rendőrök, és haragosa volt az a tavaly nyáron elfogott V. László, aki rendőröket fizetett le és tartott a markában - mondta.

PestiSracok facebook image

"Én nem voltam maffia, ezt a rendőrök találták ki" - érvelt a vádlott. Magyar Róbert szerint amit a terhére rónak, az csupán a roma kultúrában megszokott, jó ismerősök közötti kölcsönös, baráti segítségnyújtás.

A vádlott felidézte, hogy tíz éve diszkót akart nyitni a fővárosban, ám miután ez konkurenciát jelentett volna V. Lászlónak, összetűzésbe keveredtek. Még az is előfordult, hogy "csúnyán beszéltek a telefonban". Ezután a nyitóbulin "rendőrök szállták meg a diszkó környékét", igazoltatták a vendégeket, és így ellehetetlenítették a helyet. Eközben V. László érdekeltségeinél - Magyar Róbert előadása szerint - a "földön hemperegtek a bekábítózott" fiatalok, és a rendőrök mégsem tettek semmit, mert V. László "zsebében voltak".

Saját rendőri kapcsolatairól a vádlott annyit mondott, hogy egyszer összehozták egy rendőrtiszttel e szavak kíséretében: "az SZBO-s a kezünkben van, kis pénzt adunk és elintézi a dolgokat". (Az SZBO a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya volt.)

Magyar Róbert azt mondta: "nekem nem kell elintézni semmit, legfeljebb jogosítvány, gyorshajtás, ilyesmi, nekem kellemetlen volt rendőrökkel barátkozni". A rendőr havi félmilliót kért volna azért, hogy ne molesztálják a vádlott kaszinóját, mire Magyar Róbert - állítása szerint - úgy reagált: "mi van ezzel, meghülyült, még be sem üzemeltem a kaszinót".

A teljes tárgyalási tudósítást a magyarhirlap.hu-n olvashatják.

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.