Pesti Srácok

Szemtanú, koronatanú, vagy bűnsegéd?

Nemcsak a kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett két rendőr, hanem egy harmadik egyenruhás is az izsáki rendőrőrsön tartózkodott keddre virradó éjszaka, amikor a férfit halálra verték –

értesült a Bors

. A napilap úgy tudja, a tanú egy közeli település körzeti megbízottja, törzszászlósi rangban szolgál. Állítólag próbálta leállítani kollégáit, de nem hallgattak rá, így inkább távozott. Arról, hogy az agyon vert férfi halála előtt értesített-e a szemtanú bárkit, aki megakadályozhatta volna a tragédiát, vagy maga megtett-e mindent a gyilkosság megelőzéséért egyelőre nem tudni. Gyugyi Csilla, a nyomozást folytató Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője nem cáfolta, de nem is erősítette meg a lap értesüléseit. Mint mondta, a folyamatban lévő nyomozás adatait nem kívánják megosztani a közvéleménnyel. Az egyik gyanúsított védője azonban közölte, nem tud az állítólagos vallomásról. A 47 éves férfi hétfőn halt meg, az izsáki rendőrőrsön verték össze, miután egy kisebb lopás miatt előállították. A két kényszervallató kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A halálra vert férfi egyébként román állampolgár, de körülbelül húsz éve élt már Magyarországon. A történtek után egyébként a bántalmazó rendőrök felettesei feljelentették az áldozatot hivatalos személy elleni erőszak miatt. Az ügyészség ezt visszadobta, nem indítanak eljárást. Foztó: borsonline.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.