Pesti Srácok

A Hajógyárin minden maradt a régiben

A Hajógyárin minden maradt a régiben

Ugyanúgy árulják a drogot a Hajógyári-szigeten mint a Vizo-korszakban időszakában - írta mai számban a Magyar Nemzet, amelynek munkatársai nem féltek és "belevetették magukat" az éjszakai élet rejtelmeibe. Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén. Péntektől vasárnapig a drogdílerek, luxusprostituáltak és gengszterek által szívesen látogatott Bed Beach, valamint a környezetében lévő kisebb klubok is újranyitották kapuikat.

Az egyik megkérdezett "szórakozni vágyó fiatal" a lap munkatársainak elmondta: " Benyomtam öt gramm kólát (értsd: kokaint) és egy ekit (értsd: ecstasy). Teljesen kész vagyok - mesélte a bulizásban megfáradt éjszakázó a lapnak. A férfi elmondás szerint hetente három-négy gramm kokaint fogyaszt, a grammonként 15 ezer forintos drog vásárlását pedig vállalkozásából finanszírozza a lapnak nyilatkozó Hajógyáris törzsvendég. A Magyar Nemzet újságírójának kérdésére válaszolva a férfi kifejtette, hogy színesfém kereskedelemből keresi meg a "szórakozásra" szánt pénzt. "Többet nem mondanék, úgyis érted..."

A bűnözői világ gyűjtőhelyéről bővebben a Magyar Nemzet mai számában olvashatnak.

PestiSracok facebook image

Fotó: partyphoto.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.