Pesti Srácok

A német alaptörvényhez igazodik a magyar alkotmány

A német alaptörvényhez igazodik a magyar alkotmány

Magyarország "különleges fejlődésen megy keresztül", az alkotmányban ezért egy sor átmeneti rendelkezést hoztak. Az Alkotmánybíróságnak kimagasló pozíciót biztosítottak az alaptörvényben – ezt is mondta Rupert Scholz német alkotmányjogász a köztévében. A magyar alaptörvény garantálja a stabil demokráciát, a tiszta jogállamot, példaértékű, ahogyan a polgári és emberi jogokat biztosítja – mondta Rupert Scholz német alkotmányjogász, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa az M1

Az Este

című műsorában hétfőn. A politikus, aki 1988-1989-ben az NSZK védelmi minisztere volt, kifejtette: a magyar alkotmány részben a német alaptörvényhez igazodik, mindenekelőtt azonban az Európai Unió alapjogi chartájához. Olyan alkotmány, amely az egykori keleti blokk államaiban példaértékű – vélekedett, hozzátéve: ezt "nyilvánvalóan egyesek nem látják, nem akarják látni, vagy elhallgatják". Kiemelte: talán "egyik-másik félreértelmezés és így a magyar alkotmány alaptalan kritikája" elkerülhető lett volna, ha kezdettől többet beszélnek róla az Európai Parlamentben (EP), az Európai Bizottságban és az Európa Tanácsban (ET). De ez nem változtat azon, hogy a bizottság, az EP és az ET több bírálata "abszolút alaptalan" – mondta. Hangsúlyozta: az alaptörvény teljes mértékben megfelel minden európai alkotmányos értéknek, és ez érvényes a negyedik alkotmánymódosításra is.   A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatják. Fotó: kas.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.