Pesti Srácok

Abszurd zsarolási ügy koporsólopással

Abszurd zsarolási ügy koporsólopással

Az utóbbi évek legabszurdabb zsarolási ügyének főszereplői a fura kódszavakkal üzengető detektív, egy ausztriai temetőből elrabolt koporsó, egy kaotikus történettel előálló ügyvéd és a Grizzly névre keresztelt lakatos. Újrakezdték a néhai osztrák milliárdos holttestének elrablásával vádolt magyarok perét - írja az Origo.

Követhetetlenül kacifántos zsarolási ügy tárgyalását kezdték újra szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A per főszereplői egy ügyvéd és két férfi, utóbbiak a vádirat szerint az ügyvéd megbízásából 2008 novemberében egy ausztriai temetőből kiásták és Magyarországra hozták a néhai osztrák milliárdos, Karl Friedrich Flick koporsóját. Az ügyvéd azt állítja, hogy semmi köze az összesen 56 millió forintnyi kárt okozó zsarolási ügyhöz, ő csak véletlenül keveredett a több pontján már teljesen szürreálisnak tűnő krimibe.

Az ügyet tavaly már elkezdték tárgyalni, mivel azonban nagyon úgy tűnik, hogy a vádlottak bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználásának bűntettét is elkövethették, a per átkerült a Fővárosi Törvényszékhez.

PestiSracok facebook image

A jogász végzettségű Sz. Barnabás a vádirat szerint 2008-ban megbízta F. Lászlót és N. Zoltánt, valamint négy másik embert, hogy pénzért lopják el és hozzák Magyarországra egy ausztriai temetőből Flick holttestét. F. és N. 2008 novemberében kiásta a koporsót, majd a IX. kerületi, Lónyai utcai egyik borozó elé szállította. A koporsót kezdetben egy budapesti bérház pincéjében, később a belső és külső koporsót külön-külön különböző helyeken rejtegették. A rejtekhelyről az ügyvéd tudott.

A koporsó ellopása után pár hónappal - nem tudni, hogy kicsoda - álnéven angolul faxot küldött Flick özvegyének, ezeket összesen 41 darab postai levél és e-mail követte. Mindegyikben 6 millió eurót kért a holttestért, és azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja meg, megrongálja vagy megsemmisíti a koporsót. - írja az Origo.

A család e-mailben 100 ezer eurót ajánlott fel a levélírónak, ha megkapják azt a fiolát, amelyet a temetéskor a koporsóba tettek. A pénzátadást az ügyvéd szervezte meg, a pénzt F. László vette át. Flick családja ezután további 100 ezer eurót ajánlott azért, ha a külső fakoporsóból egy virágmintás kendőt is megkapnak, az ezért járó pénzt azonban már N. Zoltán vette át. A feladata az volt, hogy adja át a 100 ezer eurót F-nek, ám időközben észrevette, hogy a család által megbízott magánnyomozók a Moszkva téren követik, ezért hazament, és inkább az őt követő nyomozóknak adta át a pénzt. Ez után a magánnyomozók megkeresték az ügyvédet, aki megmutatta, hogy hol a két koporsó, és feljelentést tettek.

Flick holttestét 2009 végén találták meg magyar magánnyomozók Budapesten, majd visszavitték Ausztriába, és a család újra eltemette. Az ügyészség bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével vádolja a vádlottakat mint társtetteseket.

Az elképesztő történet további részletei az Origo-n olvashatók. Fotó: Nagy Attila

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.