Pesti Srácok

Az arabok már Zalacsányban vannak!

Az arabok már Zalacsányban vannak!

Egy dubaji sejkkel tárgyalt Zalacsányban Széles Gábor - írja az Index.hu, a vállalkozó Facebook-oldalának bejegyzései alapján. Az állítólagos találkozóról fénykép is készült, ahogy a háromcsillagos Batthyány kastélyszálló előtt áll tárgyalópartnerével. Széles Gábor korábban jelentette be, hogy megvásárolta a kastélyszállót és mintegy 6-8 milliárd forintot tervez befektetni Zalacsányban. A kastély előtti területen 160 hektáros, nemzetközi versenyekre is alkalmas golfkomplexumot szeretne építeni. A golfpálya egy része már nyárra elkészülhet. A tervek között szerepel egy fürdő építése is, ami a római kori-, a skandináv- és a törökfürdők kultúráját egyesíti. A kép mellé Széles Gábor azt írta: a meg nem nevezett dubaji sejk a golfpályán belüli első villát fogja megvenni. Az üzletet arab szokás szerint kézfogással is szentesítették. Széles közlése szerint a sejk orvos, több szív- és érrendszeri, valamint szemészeti klinikával rendelkezik Londonban, Cipruson és Dubajban. A képen a sejk mellett az angol golfcsatorna részbeni tulajdonosa, és a világ egyik - Széles szerint legjobb - ingatlan ügynökségének a tulajdonosa áll. Egy későbbi bejegyzésben Széles Gábor azt írja, reményei szerint egy-két hónapon belül vendégül láthatja "az arab világ egyik ha nem leggazdagabb" sejkjét a kastélyában. "Ő már csak a szerződések aláírására fog jönni. Mivel ennek a sejknek minden lépését a világsajtó is figyelemmel kíséri...remélem Magyarország a világsajtó címlapjaira fog kerülni. (Természetesen benne Zalacsány neve is!).

A teljes cikket itt olvashatja el.

Fotó: Facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.