Pesti Srácok

Bíróvesztegetés a börtönből

Bíróvesztegetés a börtönből

Vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt emelt vádat három férfi ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. A vádlottak a baracskai börtönben töltötték büntetésüket. Egy beszélgetés alkalmával a másodrendű vádlott elmondta az elsőrendűnek, hogy a kaposvári bíróság 3 év 4 hónap börtönre ítélte. Az elsőrendű felajánlotta neki és egy másik társuknak, hogy mivel a felesége jó viszonyban van egy kaposvári „főbíróval”, fejenként 300 ezer forint előlegért elmondja, mire hivatkozzanak a másodfokú eljárás során. A baracskai börtönben ülő három vádlott így akart enyhébb büntetést kieszközölni. A „főbírónak” további 2 milliót kellett fizetni. Az elsőrendű vádlott emellett azt is felajánlotta a másodrendűnek, hogy 200 ezer forintért elintézi, hogy a férfi kiszabaduljon, míg a harmadrendűt szintén enyhébb ítélettel kecsegtette. A másodrendű vádlott ezek után az egyik pertársa anyjának és testvérének ajánlotta fel, hogy kapcsolatai révén ki tudja hozatni rokonukat az előzetesből, s ezért 800 ezer forintot kért, megfelelő ítélet esetén pedig még kétmilliót, az ajánlatot azonban a család visszautasította. Az ügyben végül a harmadrendű vádlott tett feljelentést. A teljes cikket a

sonline.hu

-n olvashatják.

Fotó: hetek.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.