Pesti Srácok

Feladták a leckét Juhász-ügyben az ügyészségnek

Nem lesz könnyű dolga a Központi Nyomozó Főügyészségnek, ha elmarasztaló ítéletet kíván elérni a szocialista Juhász Ferenc által vezetett Honvédelmi Minisztériumnál felmerült korrupció ügyében. A bíróság ugyanis öt pontban sorolja fel, milyen hiányokat kell pótolni, hogy egyáltalán meginduljon az érdemi eljárás. - írja a mai Magyar Nemzet.

Öt pontban kért hiánypótlást a a Központi Nyomozó Főügyészségtől (KNYF) a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a Fapál László volt honvédelmi államtitkár lakásügyében indított perben, amelyben vádlottként idézték be a szocialista Juhász Ferenc egykori honvédelmi minisztert - tudta meg a Magyar Nemzet.

A vád szerint Juhász a korábbi közigazgatási államtitkárnak, Fapál Lászlónak kiutalt zuglói szolgálati luxuslakás eladásával több mint negyvenmilliós kárt okozott az államnak, és ezzel hűtlen kezelést követett el.

PestiSracok facebook image

A bíróság szerint a vádhatóságnak egyrészt konkrét időpontok és vagyonkezelési szabályok megjelölésével kell rögzítenie, hogy Juhász miként követte el a hűtlen kezelést. Bizonyítania kell azt is, hogy a másodrendű vádlott, Fapál mikor és milyen pontosan körülírt magatartással bírta rá Juhászt a vagyonkezelői szabályok megsértésére. Fel kell sorolniuk az ügyészeknek, hogy a vádiratban szereplő jogszabályok mellett milyen rendelkezések határozták meg az egykori miniszter vagyonkezelői kötelezettségét. Ezenkívül nekik kell a Honvédelmi Minisztérium akkor hatályos szervezeti és működési szabályzatát is felkutatniuk, és biztosítaniuk a bíróságnak, hogy egyértelműen megállapíthatók legyenek Juhász lakásgazdálkodással kapcsolatos feladatai, jogai és kötelezettségei.

A teljes cikk a csütörtöki Magyar Nemzetben olvasható.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.