Pesti Srácok

Hajdú-Bét: Karsait megfenyegették és elhallgattatták

Hajdú-Bét: Karsait megfenyegették és elhallgattatták

Léteznek titkos Hajdú-Bét-dossziék, amelyekről Bajnai Gordon is tudott – mondta a Magyar Nemzetnek Karsai József. Ám a volt szocialista politikus ezek tartalmát nem fedte fel. Azt állította, a cég csődjének ügyében elhallgattatták, amikor megpróbált a libatenyésztőknek segítséget kérni a Gyurcsány-kormánytól. Bajnai továbbra is tagadja, hogy köze lett volna a cég csődjéhez. A Fidesz a dossziékkal kapcsolatban választ vár Bajnaitól.

Nyolc féltve őrzött dossziéja volt a Hajdú-Bét-üggyel kapcsolatban, három helyen leadva, közjegyzőnek – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Karsai József. A volt szocialista országgyűlési képviselő közölte, ezeket most sem meri elővenni, mert nem biztos abban, hogy „nem kapják el érte”. Egy részét el is égette, mert azok tartalmát látva egy ügyvéd barátja ezt tanácsolta neki. Karsai úgy vélte, képtelenség, hogy Bajnai Gordon ne tudott volna arról, mire megy ki a Wallis játéka a Hajdú-Bét ügyében. Hozzátette: ha egy cégvezető nem tud róla, hogy az általa vezetett cég tulajdonában álló vállalat működése során ennyi ember megy csődbe, akkor az a baj, ha pedig tud róla, az is probléma. Elmondta azt is, nem fogja nyilvánosságra hozni a dokumentumokat, mivel eddig is sok életveszélyes fenyegetést kapott, ugyanakkor most is számít hasonlóra.

A volt szocialista képviselő tegnap a köztévében is beszélt arról, hogy 2006-ban „erősen elővette” őt az MSZP-frakció, amikor azt követelte, hogy Bajnai legalább kérjen bocsánatot a tönkrement libatenyésztőktől.

PestiSracok facebook image

Elhallgattatták

Veres János akkori pénzügyminiszternél pedig azt szerette volna elérni, hogy legalább a leadott libák áfáját utalják vissza azoknak, akiket a baromfi-feldolgozó nem fizetett ki. Karsait azonban állítása szerint elhallgattatták, amikor Bajnai Gordon kormányzati szerepet vállalt, akit akkor neveztek ki fejlesztéspolitikai kormánybiztossá. – Akkor engem behívattak a frakcióirodába, ahol nagyon kemény dolgok hangzottak el. A kezemben volt a dosszié, s mondtam, akkor elővegyem a dossziéból a papírt, hogy igaz-e, vagy nem. Karsai szerint ezek után a volt kormányfő a szocialista frakcióirodán elismerte, hogy a dossziék tartalma fedi a valóságot.

A teljes cikk a mai Magyar Nemzetben olvasható fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.