Pesti Srácok

Kis magyar abszurd

Kis magyar abszurd

Van egy nagyközség Magyarországon, ahol hamarabb kötöttek előszerződést mint ahogy az elvégzendő munkáról határozat született. Van egy hely Magyarországon, ahol hét értékbecslés nélküli ingatlannal fizettek a 43 milliós felújításért cserébe. A 2009-ben kezdődött ügy megjárta a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, a Budaörsi Kapitányságot, hogy aztán a Nemzeti Nyomozó Irodán keresztül a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysághoz kerüljön. Kis magyar abszurd a hvg.hu-tól. Az egész történet 2008. december 31-én kezdődött, amikor a piliscsabai polgármester előszerződést kötött azzal a céggel, amelyik aztán 2009. február 10-én az önkormányzat meghívásos közbeszerzésén megnyert egy útfelújítást. A történet csak 2010-ben derült ki, miután az útépítésben érintett lakosok bíróságon támadták meg az önkormányzat számítások nélkül megállapított útépítési hozzájárulását. A rendőrség különböző szervei eltérően vélekedtek arról, történhetett-e bűncselekmény. A pályázati iratok egy része eltűnt, de emiatt senkit nem tudtak felelősségre vonni - a hvg.hu kis magyar abszurdról szóló cikkében az állampolgárokon kívül mindenki jól járt. A Pest megyei Piliscsaba képviselő-testülete 2009. február 10-én döntött arról, hogy a település Béla király útját szilárd burkolattal látja el, és emiatt egyszerűsített közbeszerzési eljárást írnak ki. Egy hónap múlva pedig arról is határoztak, hogy a három felkért cég közül a nyertes a Bel-Pa Kft. A győztes kiválasztásában azonban szerepet játszhatott az is, hogy a céggel 2008. december 31-én az akkori polgármester, Kasza Péter már előszerződést kötött. A hvg.hu birtokában lévő dokumentumban a település vezetője hét ingatlant adott el a cégnek, annak fejében, hogy a Bel-Pa "a vételárnak megfelelő beruházási, kivitelezési értéken saját maga elkészíti" a Béla király útjának útépítését. Az érték – a szerződésben írtak szerint – összesen nettó 43 millió forint. Hogy ez miként jött ki, az nem derül ki, az egyes ingatlanokra vonatkozó értékbecslés ugyanis nem szerepel a megállapodásban. A felek mindenesetre kikötötték azt is, hogy "jelen megállapodásuk alapján kötik meg a végleges adásvételi szerződést". Minderről a Béla király út lakói akkor szereztek tudomást, amikor a beruházással kapcsolatban az önkormányzat által előírt lakossági hozzájárulás megfizetését néhányan megtámadták a bíróságon. Nem tudták ugyanis, milyen számítások alapján kérnek az utcában lakóktól tulajdonosonként százezer forintot. Az egyik pereskedő, Medzihradszky László a hvg.hu-nak elmondta: a bírósági eljárásra bekért önkormányzati anyag alapján "összevisszaságot tapasztaltak". Például azt, hogy a 2009. márciusi 10-i testületi ülés jegyzőkönyve szerint a polgármester előbb azt mondta, hogy még nem írták ki a pályázatot az útépítésre, majd ugyanazon az ülésen nem sokkal később arról tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a közbeszerzésen a Bel-Pa Kft. lett a nyertes. Ez alapján Medzihradszky azt gyanítja, hogy valójában nem is volt pályázati kiírás. Mindezt pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) megtett feljelentésében is leírta. A teljes cikket a

hvg.hu

-n olvashatják. Fotó: profigarden.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.