Pesti Srácok

Magyar tégláikat zárhatták börtönbe az olasz hatóságok

Magyar tégláikat zárhatták börtönbe az olasz hatóságok

Perújrafelvételt rendeltek el Olaszországban, mert az ügyészség szerint kiderült, hogy a kábítószer-csempészésért elítélt két magyart az olasz csendőrség építette be.

Az olasz Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendelt el annak a nemzetközi kábítószer-csempészésért elítélt két magyar férfinak az ügyében, akiket korrupt olasz csendőrök juttattak börtönbe. Az ügyet még az idén újratárgyalják, a börtönben ülő férfiak ügyvédje szerint jelentős kártérítési összegre számíthatnak.

A most 38 és 45 éves férfit 2008-ban tartóztatták le: a vád szerint a volt Jugoszláviából 1500 ecstasyt csempésztek be Olaszországba. A magyar férfiak már korábban ismertek voltak az olasz hatóságok előtt, mivel Venetóban magyar lányokat futtattak.

Mindkettőjüket hat év börtönre ítélték 2009-ben. Az ítéletet másod- és harmadfokon is megerősítették. A két férfi kezdettől fogva tagadta a vádakat, azt állítva, hogy a rovigói csendőrségnek dolgoztak, és a hatóságok kérték meg őket arra, hogy épüljenek be a volt Jugoszlávia és Olaszország közötti droghálózatba, hogy a csendőrség le tudja leplezni. Ezért cserébe a csendőrség szemet hunyt volna a két magyar más ügyei felett.

A férfiak szerint a falazás sikeres volt, a hatósági akció során azonban őket tartóztatták le, a drog nagy részét pedig az olasz csendőrök tették zsebre. A magyarok szerint mindezt azok a mobiltelefon-kártyák bizonyították, amelyeket a csendőrségtől kaptak, hogy a kábítószer-kereskedőkkel és a hatóságokkal is kapcsolatot tartsanak. A kártyák a letartóztatás során eltűntek.

A bíróság hihetetlennek minősítette a magyarok verzióját. Egyedül a rovigói ügyészség hitte el a történetet annyira, hogy vizsgálatot is indított, ami végül négy csendőr letartóztatásához és elítéléséhez vezetett. Az ügyészség a kártyákat is megtalálta. A Legfelsőbb Bíróság ezt követően rendelte el a két magyar perének felújítását. "Kitalált történetnek tűnik, de sajnos nem az" - mondta Scaringella.

Forrás: MTI

Fotó: maffiozok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.