Pesti Srácok

Mindig van egy másik megoldás: alkotmánymódosítás

Mindig van egy másik megoldás: alkotmánymódosítás

Az Index információi szerint a kormányzat kész arra, hogy újabb alaptörvény-módosítással rendezze le az egyik fontos vitás kérdést az Európai Unióval, ha Brüsszel nem hajlandó engedni az adóügyi kötelezettségszegési eljárás vitájában.

Magyarország ellen az elmúlt években már több mint ötven kötelezettségszegési eljárást indított az EU. A kormány az elmúlt napokban három ügyben küldött válaszlevelet saját jogi álláspontja kifejtésével.

A bíróságok működésével kapcsolatban több eljárás is folyamatban van. A kormány most az bírási ügyek áthelyezését érintő kérdésekre válaszolt. A másik fontos vitatott ügy a különadók kérdése volt, amelyről már tavaly kiderült, hogy Brüsszel szerint nem felel meg az unión belüli elvárásoknak.

PestiSracok facebook image

Az Index úgy értesült, hogy a különadóra vonatkozó levélben a kormány bejelentette, hogy amennyiben az indoklás nem elégíti ki az uniót, alaptörvény-módosítással erősíti meg az adónem kirovásának jogi alapját.

A hírportál forrásaira hivatkozva azt írta: a kormányzat már fel is készült arra, hogy a parlamenti ciklus hátralévő napjaiban át tudja vinni a módosítást a parlamenten. Az ötödik alaptörvény-módosítást csak akkor lesz elkerülhető, ha Brüsszelben kompromisszumkésznek mutatkoznak, és megelégednek egy alacsonyabb szintű szabályozás ígéretével is.

A teljes cikket az Indexen olvashatják.

Fotó: budaorsiinfo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.