Pesti Srácok

Orbán-maffiázott a maffiabaloldal

Orbán-maffiázott a maffiabaloldal

Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szombat délután. A demonstrációhoz az MSZP és az MSZDP is csatlakozott. A demonstrálókat a Fidesz-székházra kifeszített hatalmas molinó fogadta, azzal a felirattal, hogy "Együtt a maffiabaloldal", mellette Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Portik Tamás portréjával.

Varju László (képünkön) országgyűlési képviselő, a DK pártigazgatója beszédében úgy fogalmazott: a Fidesz-maffia azért tud fennmaradni és virágozni, mert 5 ezer embernek évi 10 millió forint könnyű, de bűnös fizetést garantált a dohánypiac újrafelosztásával. Az Orbán-maffia árnyékállama mára a hivatalos állam helyébe lépett. Se demokrácia, sem tisztességes piacgazdaság nem lesz Magyarországon, amíg ezt a maffiát el nem űzik - hangoztatta az ellenzéki politikus. Honnan tudja Orbán Viktor, hogy milyen beállítottságú pályázók nyertek trafiküzemeltetési jogot? - tette fel a kérdést Varju László, reagálva a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatásra. A Fidesz újraosztotta a piacot, és maguk felé hajlott a keze, ezért feljelentést tettünk a Legfőbb Ügyészségnél a "trafikmutyi" miatt - jelentette be a politikus. Megfogalmazása szerint "ez a XXI. századi modern magyar maffia történetének bűzlő trágyadombja". Beszédében keresztapának nevezte Orbán Viktort, majd beszédét "tűnjetek innét!" felszólítással zárta. Varju László felszólalása után a hallgatóság hosszan skandálta, hogy "Orbán takarodj!".

Vadai Ágnes, a DK elnökségi tagja beszédében "kis diktátornak" nevezte a kormányfőt, akinek "fontosabb a politikai pártja, mint a hazája". Az ellenzéki politikus felszólalásában követelte a Portik-ügy, az UD Zrt. és a játékgépekkel kapcsolatos akták nyilvánosságra hozatalát. Orbán Viktor, aki azt állítja magáról, hogy ő ma Magyarország miniszterelnöke, "már régen nem az országot szolgálja" - fogalmazott Vadai Ágnes.

PestiSracok facebook image

A demonstrálók egyebek mellett "Megszívtuk", "A Fidesz súlyosan károsítja az Ön és környezete megélhetését", "Mutyifilter", "Nemzeti Maffia Zrt." feliratú transzparensekkel félig megtöltötték a Lendvay utca Dózsa György út és Rippl-Rónai utca közötti szakaszt. A tüntetés végén Mutyifilter feliratú cigarettás dobozokkal dobálták meg a Fidesz székházát.

Szöveg és fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.