Pesti Srácok

Rendszertünetről beszélnek a ludwigos tüntetők

Rendszertünetről beszélnek a ludwigos tüntetők

Senki nem bocsátotta el Bencsik Barnabást; a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) eddigi igazgatójának lejárt a mandátuma, az intézmény leendő vezetőjéről pedig még nem döntött az emberi erőforrás miniszter - mondta el a Kossuth Rádióban pénteken a kultúráért felelős államtitkár.

Folytatja csütörtökön megkezdett demonstrációját a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban (Lumú) az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport, amely új, transzparens pályázatot követel a Lumú leendő igazgatójának kiválasztására, és párbeszédre szólítja fel az emberi erőforrás minisztert. A minisztérium pénteken közleményben hangsúlyozta, demokratikus úton nevezik ki a Lumú irányítóját, ugyanakkor szakmai egyeztetésre hívta a csoport vezetőit.

Az egyetemi hallgatókat, képzőművészeket, kurátorokat tömörítő csoport csütörtök délelőtt foglalta el a Lumú előterét, eredeti terveik szerint péntek 13 óráig. Mint pénteken a helyszínen bejelentették, demonstrációjukat határozatlan ideig folytatják.

PestiSracok facebook image

A Balázs Anna, a csoport egyik szóvivője által felolvasott indoklásuk szerint a kultúráért felelős államtitkárság megszűnt kompetens fenntartóként és forráskezelőként működni, a múzeum élére hónapok óta nem volt képes szakmailag kompetens és felelős új vezetést kinevezni, és a független előadóművészeti csoportok tavalyi működési forrásainak zárolt részét máig sem fizette ki.

A teljes cikket a magyarhirlap.hu-n olvashatja.

Fotó: observer.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.