Pesti Srácok

Szakszerűtlen eljárás vezetett a durva bakihoz

Szakszerűtlen eljárás vezetett a durva bakihoz

Emberölési kísérlet miatt ítélték el a hvg.hu információi szerint 2003-ban a szolnoki Pintér Istvánt, akit a gyilkosságért keresett Tintér István helyett fogtak el tévedésből a rendőrök kedden. Pintért ezért keresték a gyilkosság után a rendőrök. Az emberöléssel gyanúsított Tintér István helyett egy Pintér István nevű helybelit vittek be a rendőrségre és tartottak fogva órákon át a családjával együtt kedden a TEK és szolnoki rendőrkapitányság emberei, miután a városban meggyilkoltak egy vállalkozót. A tévedésre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt a magyarázatot adta, hogy a rendőröknek nem volt mérlegelési lehetőségük. A szoljon.hu-nak Pintér István úgy nyilatkozott, magától állt meg autójával, amikor a rendőrök jelezték ezt neki, majd kiszállt és megkérdezte, hogy miben segíthet. Erre leteperték, megbilincselték, és bevitték a kapitányságra. "Azt kérdezgették, hogy mit tettem. Én mondtam, hogy semmit. Kezdetben kemény hangnemben beszéltek velem, amely később enyhült, gondolom miután rájöttek, mekkora bakot lőttek. Két-két és fél óra múlva tudtam meg, hogy mivel gyanúsítottak. Teljesen ledöbbentem" – mondta a férfi. A hvg.hu információi szerint ugyanakkor emberölési kísérlet miatt 2003-ban Pintér is büntetőeljárás alatt állt, és elítélték, emiatt került képbe gyorsan a keddi tragédia idején, és ezért keresték a férfit a városban. Az Országos Rendőr-főkapitányságot is megkérdeztük, mi miatt történt a tévedés a szolnoki elfogás során, de csak azt közölték, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya találkozott Pintér Istvánnal, és tájékoztatta arról, hogy miért ő került a rendőrök hálójába, a magyarázatot a férfi el is fogadta. Hogy ez az indok mi volt, nem árulták el. Teplán Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi és rablási osztályának egykori nyomozója szerint ugyanakkor már az akció kezdete is szakszerűtlen volt. „Az elfogott férfi beszámolója alapján, az akció során semmit nem mondtak neki, egyszerűen csak bevitték a kapitányságra. Pedig intézkedés közben már igazoltatni kellett volna a férfit, megkérdezni, hogy ki ő, és megnézni a személyes iratait. Azok alapján már felvetődhetett volna a rendőrökben, hogy talán nem jó embert tepertek a földre és állítottak elő.” A volt BRFK-s nyomozó hangsúlyozta, hogy a hiba lehetőségét nem lehet kizárni, de "amikor ők ártatlan embereket ütöttek meg”, néhány perc alatt kiderült a tévedés, és természetesen minden esetben bocsánatot kértek tőlük. Azt pedig végképp nem értette Teplán Tibor, hogy a férfi családtagjait miért vitték be a rendőrségre. „Jogellenes fogvatartás miatt eljárást lehetne indítani az akcióban részt vettekkel szemben” – vélte. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatják. Fotó: a hvg.hu nyomán MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.